Értesítő

Múlt vasárnap a Mester feltámadását ünnepeltük, ma pedig a tanítvány feltámadásának vagyunk tanúi. Eltelt egy hét, melyet a tanítványok, annak ellenére, hogy látták a feltámadt Jézust, félelemben töltöttek, „zárt ajtók mögött” (Jn 20,26), és még az egyetlen hiányzót, Tamást sem tudták meggyőzni a feltámadásról. Mit csinál Jézus e félelembe burkolózó hitetlenség láttán? Visszatér, felveszi ugyanazt a helyzetet, megáll középen, a tanítványok „körében”, és megismétli ugyanazt a köszöntést: „Béke veletek!” (Jn 20,19.26). Újrakezdi az elejétől. A tanítvány feltámadása itt kezdődik, ebből a hűséges és türelmes irgalomból, amikor felfedezzük, hogy Isten sosem fárad bele abba, hogy kinyújtsa kezét, hogy felemeljen eleséseinkből. – Ferenc pápa, 2022. Húsvét 2. vasárnapja

ZARÁNDOKLAT A PÁPAI SZENTMISÉRE

Április 30-án, vasárnap, a budapesti Kossuth téri pápai szentmisére sok más szegedi hívővel együtt közösen szeretnénk elutazni. A térre 8:15-ig meg kell érkezni, ezért Szegedről a hajnali 4:30-kor induló vonattal indulunk. A szentmise és még a vonat út is ingyenes. Se jegy, se regisztráció nem szükséges a vonat útra sem.

Azért, hogy könnyebben megtaláljuk egymást és a helyszínen a más jezsuita művekhez tartozókat, közös jezsuita sálak készülnek majd az alkalomra.

Ezen a napon templomunkban nem lesz 10 órakor szentmise.

További információk és részletek a pápalátogatásról a hivatalos honlapon találhatóak:  ferenc2023.hu.

A PÁPAI SZENTMISÉRŐL 

A szentmise reggel fél tízkor kezdődik, de 8:15-re meg kell érkezni a térre. A mise előtt a Szentatya a pápamobillal körbemegy a téren és köszönti a híveket.
Az igeliturgiát Ferenc pápa vezeti, viszont az áldozati liturgiát már Erdő Péter bíboros.
Az igeliturgia nyelve a latin lesz, mint ahogy a szentmise kánonja is latinul hangzik majd el. Ugyanakkor az összes többi rész – például a Hiszekegy is – magyarul lesz, mint ahogy az énekek is. A hívek könyörgései a Magyarországon élő kisebbségek nyelvein lesznek, tehát németül, szlovákul, románul, horvátul, szlovénul és – a menekültekre való tekintettel – ukránul.

A PÁPALÁTOGATÁS HIVATALOS DALA

Az Ignác, a lelkek lovagja musical egyik dalából lett a pápalátogatás hivatalos dala: Camino – Krisztus, a jövőnk, ami Vízy Márton és Tóth Dávid Ágoston alkotása. Ezt a musicalt néztük meg közösen mi az Erkel színházban amikor a miskolci jezsuita gimnázium diákjai előadták. A dal, amely a kitartásról és a sötétség felett aratott győzelemről szól, olyan történelmi pillanatban csendül fel, amikor Ferenc pápa minden jóakaratú embert a béke előmozdítására szólított fel. Szimbolikusan mindannyian Szent Ignác zarándokútját járjuk egész életünkben.

A jezsuita diákok előadásában: https://www.youtube.com/watch?v=XJTEqmCEOoQ
A hivatalos változat: https://www.youtube.com/watch?v=8huTGvTEP-0 

SZÓLJ BE A PÁPÁNAK: KÉRDEZZ-FELELEK JEZSUITÁKKAL

Szólj be a pápának: kérdezz-felelek jezsuitákkal – Bellovics Gáborral, Koronkai Zoltánnal és Nevelős Gáborral. A jezsuiták egyúttal vállalják, hogy a legjobb kérdéseket budapesti személyes találkozójukon közvetítik Ferenc pápának.
A kérdéseket az alábbi Google Form segítségével vagy a Facebook-esemény beszélgetésében előzetesen is el lehet küldeni.

HÁTTÉRIMA SZEGEDEN FERENC PÁPA LÁTOGATÁSÁRA

Szentségimádást tartunk a szegedi folyamatos szentségimádó csoport összefogásában templomunkban április 23-án, vasárnap 19 órától kezdve egész héten, éjjel-nappal, minden egész órában váltva egymást a következő hét vasárnapjáig, április 30-án este 19 óráig. A szentségimádásban résztvevők óránként váltját egymást, mindig egész órakor.  Még van pár szabad – főként éjszakai – óra, amire várunk jelentkezőket: https://www.adoratio-szeged.hu/ferencpapa 

SZENT JÓZSEF ÚTON

Bárkinek, aki akár csak egy-egy misén is részt vett nálunk, lehetősége van arra, hogy egy hétig vendégül lássa Szent József szobrát, és naponta elmondva a szoborral érkező kis imát kérje az Urat templomigazgatóságunkért, közösségeinkre. Feliratkozási lehetőség a sekrestyében vagy az irodában. Szent József járjon közben értünk, ő erősítse, építse, javítsa közösségünk és családjaink lelki házait!

TAIZEI IMAÓRA – ÁPRILIS 27. 19:30

Ebben a hónapban a 4. csütörtökön lesz este fél 8 órai kezdettel Taizéi imaóra templomunkban a szkóla vezetésével. Szeretettel várjuk a Testvéreket!

ELEK LACI ATYA TÁVOL

A héten Elek Laci atya pár napra elutazik csendes egyedüllétben pihenni és imádkozni a Duna partjára. Imádkozzunk érte, hogy Istenben megpihenve újuljon meg a pár nap alatt.

VENDÉGEINK

Az Ignáci Pedagógiai Műhely – ami Elek Laci atya másik szolgálati helye – péntek-szombaton a Karolinában vezet a tanárok egy részének lelkigyakorlatot. Ennek kapcsán templomunk vendége lesz újra Hiba György SJ, és munkatársaik Nagy Ilona, Sütheő Sára, és Szalma Anna.

JEZSUITA KIADVÁNYOK TEMPLOMUNKBAN

A Jezsuita Kiadó legfrissebb kiadványai elérhetőek templomunkban:

Elek László SJ.: Semmit se vigyetek az útra

A rendtartomány kiadójának további új kiadványai is elérhetőek az adomány pultunknál:

Koronkai Zoltán SJ.: Van célom – Kaszap István, egy Istent kereső fiatal  – Tekintsünk rá Kaszap István élethivatására Ferenc pápa fiatalokhoz szóló tanítása fényében.

Endo Súszaku: Csodálatos bolond – A szerző írta a jezsuitákról szóló Némaságot, amiből Martin Scorsese rendezett filmet. Nemeshegyi Péter SJ kezdte el ezt a fordítást.

José Ignacio Tellechea Idígoras: Xavéri Szent Ferenc álmai – Regényes történet egy baszk származású katolikus pap, teológus és történész tollából.
Megjelent A Szív magazin áprilisi száma, valamint a M.I.N.D. tavaszi száma is.

VALLÁSKÖZI KEREKASZTAL: VAN-E MEGBOCSÁTÁS?

A Kaszap István Jezsuita Szakkollégium vallásközi kerekasztalt szervez 2023. április 24., 18 órai kezdettel a hittanteremben. A kerekasztal résztvevői: Fazakas Attila római katolikus plébános, Cserháti Sándor evangélikus lelkész, Kendrusz Attila rabbijelölt, Leveles Zoltán Haridzsan hindu szerzetes. Az alkalom témája: Van-e megbocsátás?

SZENTMISESZÁNDÉKOK

● Április 17. hétfő: 700 szentségimádás ügyéért, atyákért, hívekért

● Április 18. kedd: 700 Szabó és Máté család é. és + tagjaiért

● Április 19. szerda: 700 jótevőkért

● Április 20. csütörtök: 700 + Anikóért megemlékező szentmise

● Április 21. péntek: 700 A Jézus Társasága halottaiért 

● Április 22. szombat: 700 é. gyermek és családja; 1830 + Klára, + György és Katona család + tagjaiért

● Április 23. vasárnap: 800 é. és + családtagok; 1000 + Mária édesanya; 1930 -.

LITURGIKUS REND A HÉTEN

* Ápr. 17., Hétfő – Húsvéti idő, 2. hét

 –  7:00 Szentmise; Szentségimádás egész nap és éjjel; 17:15 Rózsafüzér 

* Ápr. 18., Kedd – Húsvéti idő, 2. hét

 –  7:00 Szentmise; 17:00 Szentségimádás éjfélig; 17:15 Rózsafüzér; 20:45 Énekelt befejező imaóra a szkóla vezetésével

* Ápr. 19., Szerda – Húsvéti idő, 2. hét

 – 6:45 Zsolozsma; 7:00 Szentmise; 17:15 Rózsafüzér és Szent József imádság

* Ápr. 20., Csütörtök Húsvéti idő, 2. hét

 – 7:00 Szentmise; Napközben szentségimádás este kilencig.

* Ápr. 21., Péntek – Húsvéti idő, 2. hét vagy Szent Anzelm püspök és egyháztanító

 –  6:45 Zsolozsma; 7:00 Szentmise

* Ápr. 22., Szombat – Boldogságos Szűz Mária, Jézus Társasága Édesanyja – Ünnep

 – 7:00 Szentmise; 18:30 Előesti szentmise

* Ápr. 23., Vasárnap – HÚSVÉT 3. VASÁRNAPJA  – 8:00 Szentmise; 10:00 Szentmise kisgyermekes családokkal a középpontban;
19:00 Az egy hetes szentségimádás kezdete; 19:30 Szentmise