A magyar jezsuita rendtartomány az 1920-as években kötelezte el magát Szeged és az akkor a várost környező tanyavilág népének szolgálatára. A jezsuita P. Bús Jakab Szeged buzgó apostola volt. 1920-ban év végi szentbeszédében úgy felbuzdította Szeged hívő népét, hogy az 1879-i árvíz idején tett fogadalmat, amelynek teljesítését részben az első világháború és azt követő nehéz idők akadályozták, magukra vállalták, és 1930-ra befejezték a Fogadalmi Templom felépítését, amely azóta is Szeged városának büszkesége. Miután a jezsuitákat elűzték Szegedről, P. Bús itt maradt. Földi maradványa ma is a Dóm kriptájában várja a föltámadást. A jezsuita rend 1930-ban vállalta az Egyházmegyeközi Hittudományi Főiskola és Papnevelő Intézet vezetését és tanárokkal való ellátását. Szegeden alapította meg saját Hittudományi Főiskoláját is. Az akkor megnyílt szegedi egyetem kérte a jezsuitákat, hogy vállalják el az egyetem hittudományi fakultásának vezetését. Külső körülmények akadályozták meg a kérelem teljesítését.
Szegeden indította el 1935-ben P. Kerkai Jenő két civil munkatársával a KALOT mozgalmat. P. Bíró, az akkori tartományfőnök, a harmincas években Innsbruckhoz hasonló nagyszabású kulturális intézetet akart Szegeden felállítani a keleti, főképp az ázsiai kultúrák tanulmányozására s a velük való dialógus kialakítására.Szeged hitéletének fellendítésében a jezsuiták komoly érdemeket szereztek. Először a Rókusi templomban, majd 1921-től kezdődően a saját Gyöngy utcai (ma Dáni utca) kápolnájukban működtek, amelyben korszerű városi lelkipásztorkodást folytattak; a városon kívül pedig misszionálták a tanyavilágot is. P. Bús, az első házfőnök s munkatársai megalapították a férfiak, a nők, az egyetemi hallgatók és hallgatónők, tanítónők és iparos ifjak kongregációját, megszervezték a Szívszövetséget, a szegénygondozást, az alföldi katolikus nagygyűléseket, a szentkúti zarándoklatot, a tanyai lelkigondozást, lelkigyakorlatokat és missziókat tartottak, elindították a Katolikus Ébredés című lapot stb. Kezdettől fogva terjesztették a Jézus Szíve tiszteletet, és pesti mintára megszervezték a szegedi Jézus Szíve körmenetet is. A körmenet a jezsuita kápolnából, majd a 6 évig tartó építkezés után 1936-ban felépült Szent József templomból indult ki. 1933-tól a püspök határozott kívánságára a körmenet a Fogadalmi templom elé vonult, ahol az ünnepi beszédeket tartották. Sokak szerint Szegeden semmi sem volt képes akkora tömeget megmozgatni, mint a Jézus Szíve körmenet, amelynek létszáma 1947-ben már elérte a húszezret is. Ugyanannyi volt 1949-ben is, annak ellenére, hogy a plébániák a körmenetet megelőző délelőtt, hamis pecséttel ellátott, a körmenetet lemondó levelet kaptak, amit a templomban fel is olvastak, sőt az újságok, hamisított püspöki aláírással és pecséttel ellátott értesítést közöltek, hogy délután a körmenet elmarad. Mi több – nem tudni milyen véletlenség folytán – áramszünet miatt, telefonösszeköttetés sem volt.
P. Borbély István, egykori tartományfőnök és a szegedi Jezsuita Hittudományi Főiskola egykori rektora, 1959-ben, a rendtartomány ötvenéves fennállása alkalmából így emlékezett vissza a kezdő évekre: „A megindulás idejéről az akkori novíciusok valóságos legendákat őriztek meg: szemük láttára ment végbe Szeged közömbös és lanyha rétegének, a műveltebbeknek és az iskolázottabbaknak felfigyelése a katolikus megújhodásra. Látták ők, hogy a jezsuiták beszédei vonzották a közönséget és elevenére találtak. Észrevették, hogy a lelketlennek látszó nagy tömegekben is számosan vannak olyanok, akik az első ébresztő szavakat megértik. De arról is tudomást kellett szerezniük, hogy a mélyebb átalakulás hosszabb idő s szívós munka eredménye lehet. Leginkább megkapó a kongregációk alapítása volt. Õk élesztették azt a buzgóságot, amely először egy szerény nyilvános kápolna nyitásához, majd a máig is létező kistemplom építéséhez vezetett. A szegedi alapítás életrevalóságát és fontosságát semmi sem bizonyítja annyira, minthogy bajok és küzdelmek ellenére soha senki sem gondolt Szeged elhagyására, sőt mindig több és több munkát csoportosítottak együvé ebben a városban.”
A jezsuita főiskola: Nomen est omen
A jezsuiták szegedi Kálvária sugárút 1. ingatlanának kálváriája
A latin közmondás „Nomen est omen” (a név a végzet, a név intő, figyelmeztető jel) bölcsessége bebizonyosodott
a jezsuiták Kálvária sugárút 1. sz. házának történetében.
A Pozsonyból elűzött rendi főiskola 1921. augusztus 20-án a szegedi Kálvária út 1. szám alatti akkori Délvidéki Konviktus épületében talált magának új otthont. Ez az épület már akkor sem számított újnak, hiszen Weisz Jakab pékmester 1860. július 10-én kért és 1861 tavaszán kapott emeletes házára építési engedélyt. Úgy tűnik, hogy az ezzel az épülettel kapcsolatos munkák engedélyezésének hatósági malmai már 140 évvel ezelőtt is lassan őröltek. 1868-ban, első ízben, aztán később még több alkalommal is az akkori tulajdonosok tovább bővítették az épületet. Az épület állapotára P. Borbély István így emlékszik vissza: „Kezdetben rozoga, kopott, patkányjárta, ijesztő épület volt. De kedvező helyen feküdt s aránylag olcsón jutott a kezünkbe. Fele részét a jólelkű Szeged-belvárosi prelátusplébános ingyen adományozta nekünk, csak a másik felét kellett egy középiskolai tanárnak kifizetnünk. Hét esztendeig abban az állapotban maradt, ahogy kaptuk. Ennyi ideig a provincia filozófusai mindhárom évfolyamon át közös tan- és hálótermekben éltek, minden más egyéb helyiség nélkül. Ezt az igénytelenséget aránylag könnyen viselték. Még azt sem lehet állítani, hogy a helyiségek szűk volta miatt kellett a tanulmányoknak alacsony színvonalon maradniuk. A képzés fogyatkozásait inkább az okozta, hogy nagyon csekély tanári személyzetnek kellett megküzdenie a három év anyagával s az újabb irodalom elenyésző kis számmal volt a Pozsonyból örökölt szerény könyvtárban képviselve.” 1928-ban a szűkké vált házat egy emelettel bővítették, az ideiglenes kápolnát gyűlésteremmé alakították. A felújított házat, amelyben most már 30 tanuló rendtag kapott szállást, október 20-án áldották meg. Az 1940-es évek elején azonban még ez is szűknek bizonyult, és ezért a rendtartomány vezetősége elhatározta, hogy ugyanabban az utcában néhány száz méterrel a város közepétől kijjebb új tanulmányi házat épít. Ez fel is épült és Kálvária u 39 sz. alatt működött. Ebben a tanulmányi házban volt a magyar jezsuita rendtartomány filozófiai és teológiai főiskolája. 1949-ben 31 pap, 46 tanuló rendtag és 14 testvér, összesen 91 fő lakott ebben a házban.
Változó idők- Elnyomás: 1948 októberében vagy novemberében azonban a Kommunista Párt uszítására ipari tanulók egy csoportja megszállta és elvette az új rendház két alsó szintjét. Állandó éjjel-nappali dáridózásukból kitűnt az őket mozgató hatalom szándéka: mihamarabb kifüstölni onnan a jezsuita kispapokat. A tanoncok a jezsuitákat külső biztatásra leköpdösték, zavarták és inzultálták. 1949 elején a jezsuiták helyzete kezdett tarthatatlanná válni. A jezsuiták a rendház Kálvária u. 37-i részébe szorultak. Ekkor világossá vált a rendtartomány vezetősége számára, hogy a rend fiataljai nem tudják befejezni tanulmányaikat Magyarországon, és ezért, engedélyt adtak, hogy külföld-re távozzanak. Sokan éltek ezzel a lehetőséggel, bár közülük többen lebuktak és börtönbe, vagy internáló táborba kerültek. Az 1950-ben a hatalomra jutott kommunista rendszer a legtöbb szerzetesrendet betiltotta, házaikat és intézményeiket valamint vagyonukat elvette és eltiltotta őket minden apostoli tevékenység folytatásától is. Így 1950-ben a jezsuita tanulmányi ház is a többi szerzetesházak sorsára jutott. A még ott lakókat kényszertartózkodási helyre hurcolták. Minden berendezést eltulajdonítottak és a könyvtárat is, amely annak idején a legjelentősebb modern teológiai könyvtár volt, szétszórták. Nem járt sokkal jobban a jezsuita rend a többi négy szegedi ingatlanával sem, azok is teljes berendezésükkel a kommunista hatalom kezére jutottak.
Újrakezdés: A rendszerváltás kínálta lehetőségekkel élve a Jézus Társasága, a jezsuita rend ismét megkezdte magyarországi működését. A rendtartomány létszáma erősen megcsökkent, tagjai megöregedtek. Az elnyomás negyven éve alatt a jezsuiták „a föld alá” kényszerültek. Az itthon maradtak közül 64 jezsuita együttesen 227 évet töltött börtönben vagy internáló táborban, összesen 1067 évre ítélték el őket. Külföldről huszonöt, közben nem megfiatalodott jezsuita tért vissza, hogy az itthon és még megmaradt rendtestvérekkel ismét, most már nyíltan is Isten magyar népének szolgálatába álljanak. Jelenleg 130 tagja van a magyar jezsuita rendtartománynak; ezek közül 23 még tanulmányait végzi és 5 novícius.
Szeged – a füstbement terv? A legtöbb magyar jezsuitát szép emlékek fűzték az elnyomás előtti Szegedhez. Abban a reményben, hogy szívesen visszafogadják őket, miután a Szent József templomot ismét gondozásba vették, elkezdték a szegedi jövőt tervezgetni. A rend az öt volt szegedi ingatlanja közül csak a Kálvária sugárút 1. szám alattit igényelte vissza. A Kálvária u. 39. sz. ingatlant, mely sokkal jobb állapotban van, mint a Kálvária sugárút 1 sz. nem igényelte vissza, mert az jelenleg is Idősek Otthonaként szolgál. Helyette a sokkal rosszabb állapotban levő Kálvária sugárút 1. sz. ingatlant kérték vissza, részben azért is, mert ez az ingatlan a Szent József templomuk közvetlen szomszédja.
Első stáció : Az épületet a törvény értelmében visszakapták ugyan, de jelenleg is gúzsba kötött kézzel állnak előtte. Nem tudják ugyanis arra a funkcióra használni, amelyre szükségük lenne. Azt reméltek, hogy ott majd ismét rendházat és tanulmányi házat, könyvtárat, a város számára is hasznos, rangos előadótermet és egy modern lelkipásztori központot alakíthatnak ki. Erre egyébként az egyházi ingatlanok tulajdonrendezéséről 1991-ben hozott törvény értelmében lehetőség is nyílt volna. Az ingatlant az 1997-ben meghozott kormányhatározat szerint, Szeged Megyei Jogú Város önkormányzata legkésőbb 1997. szeptember 30-ig köteles lett volna a Jézus Társasága Magyarországi Rendtartományának tulajdonába és használatába adni. Hiába volt azonban határidős kormányhatározat, azt a város nem teljesítette és ,,technikai okokra” hivatkozva kérte a szerzetesrendet, hogy az épületet csak egy évvel később, 1998. július 1-én, adhassa át. Aztán ez a határidő is elmúlt, és a város szocialista polgármestere további, most már 1998 végi, 1999 eleji épületátadást kezdeményezett. Közben megszületett egy új kormányhatározat (60/1998 /XII. 17/), amely szerint a 2156/1997 (VI. 13) Korm. határozat 2. pontja szerint az átadási dátum 1999. VI. 30-ra változott. Végül 1999 júliusának elején az épületet használó a Kossuth Zsuzsa Egészségügyi Szakközépiskola kiköltözött. Az épületet tehát átadták a tulajdonosnak, aki most már felmérhette, hogy mit is kap. Milyen is volt ez az épület? Olyan, mint amilyen a letűnt szocializmus volt a maga valóságában. Kívülről még kinéz valahogy, de belülről lepusztult, alapjai rothadtak. Joggal felmerülhet persze a kérdés, hogyan lehetséges ez, nem túlzás-e a látlelet. Nos, nem az. Egy példa csak az áldatlan állapotokra, hogy az épület átadása/átvételekor az előző hetekben még működő 400 adagos konyha közepén, kiderült, hogy a főzőzsámolyok mellett lévő és szétrohadt vízóraakna-fedél azért van deszkákkal és téglákkal letakarva, mert ott korábbi kivitelezési hibák miatt bejárnak a patkányok. Amúgy a konyhában és az étteremben – hasonlóan az épület más részeihez – penészes a fal, és a vizesedés miatt omlik le a vakolat. Az önkormányzat a visszaigénylés alatt álló épületre nem költött az utóbbi tíz évben, de a jelekből ítélve azt megelőzően sem sokat. A várva-várt birtokbavétel után a Jézus Társasága szakemberekkel átvizsgáltatta az épületet és kiderült, hogy annak állapotára és a megvalósítani szándékozott tevékenységekre tekintettel az épület felújítása sok százmillió forint beleölése mellett is gazdaságtalan, jobb egy újat építeni helyette. A birtokbavétel óta az épület biztosítása és őriztetése a jezsuiták felelősége, ami súlyos anyagi következményekkel jár.
Második stáció: Ekkor kezdődött a Kálvária sugárúti épület kálváriájának újabb fejezete. A rend képviselője érdeklődött a szegedi építési hatóságnál az épületre vonatkozó helyi előírások felől, ahol közölték, hogy az épületet, az átadást megelőző három hónappal helyi védettségűvé nyilvánították. Ez azt jelenti, hogy bár az épület nem számít műemléknek, de városképi szempontok miatt nem lehet elbontani. Ennek ellenére a rendtartomány képviselője, P. Ádám János tartományfőnök 2000. szeptember 18-i levelében kérte az elbontási engedélyt, mert Ybl-díjas építészek véleménye szerint a meglévő épületből nem lehet egy a funkcióknak megfelelő épületet kialakítani. Dr. Bartha László Szeged polgármestere 2000. október 19-én értesítette a jezsuita rend képviselőjét, hogy a Kálvária sugárút 1. sz. épület helyi védettség alatt áll. Szeged Megyei Jogú Város jegyzője 2000. november 21-i levelében elutasította a jezsuita rend elbontási kérelmét.
Harmadik stáció: A jezsuiták 2000. december 22-én fellebbeztek az elbontási tilalom ellen. 2001. április 23-án személyes találkozásra került sor a jezsuita tartományfőnök P. Ádám János SJ és Járai Béla megbízott, valamint a Szegedi Önkormányzat képviselői: dr. Bartha László polgármester, Novák István főépítész, dr. Lengyel Gyöngyi kancellár és dr. Benyik György főtanácsadó között. A megbeszélésen dr. Bartha László polgármester – látszólag – határozott jóindulatot tanúsított a jezsuiták ügye iránt. Novák István főépítész azonban hajthatatlanak mutatkozott. A megbeszélés végén a polgármester kérte, hogy a jezsuiták adjanak írásbeli garanciát két dologban: (1) hogy van elegendő pénzük az új épületet felépíteni; (2) a tervezett épület olyan lesz, ami beillik Szeged városképébe. Ennek fejében a polgármester megígérte, hogy a jezsuiták fellebbezését visszakéri a Csongrád Megyei Közigazgatási Hivataltól, hogy saját hatáskörében járjon el, amit a jezsuiták úgy értelmeztek, hogy megadják az elbontási engedélyt. A polgármester által kért garanciát a tartományfőnök írásban megadta. A jezsuiták úgy értesültek, hogy a Csongrád Megyei Közigazgatási Hivatal 2001. április 15-én visszaküldte fellebbezésüket Szeged Megyei Jogú Város jegyzőjéhez. Öt hónapos várakozás után, 2000 augusztusa vége felé kapott a tartományfőnök végre egy levelet, de nem a szegedi jegyzőtől az elbontási engedély megadásáról, hanem a Csongrád Megyei Közigazgatási Hivataltól, amelyben augusztus 17-i dátummal az elbontási tilalom elleni fellebbezésüket másodfokon is elutasították. A fellebbezés elutasításának az igazi okát nehéz megtudni. Novák István főépítész szeptember 10-én Járai Bélával a Duna televízióban folytatott beszélgetésében azt állította, hogy azért nem adták meg az elbontási engedélyt, mert az eredeti épületre, vagy legalábbis annak homlokzatára Szegednek a városkép szépsége miatt szüksége van. Szeptember 13-án pedig a szegedi regionális TV-ben azzal okolta meg az elbontási kérelem elutasítását, hogy ha megadnák az engedélyt, a jezsuiták elbontanák az épületet és az üres területet drága pénzen eladnák. Itt természetesen felmerülhet a kérdés, hogy ha még ez is lenne a jezsuiták szándéka, amit sohasem nyilvánítottak ki, miért fáj az önkormányzatnak vagy Novák István főépítésznek, hogy egy szerzetesrend, amelyet mindenéből kifosztottak, esetleg, valami pénzhez jutna, hogy fiataljai nevelését és taníttatását biztosítani tudja.
Negyedik stáció: A jezsuiták eredeti szándékuk szerint a rend tanulmányi házát (noviciátus) az újraépítendő Kálvária sugárút 1. sz. épületben tervezték elhelyezni. Noviciátusuk az elmúlt tíz esztendőben Gyulay Endre szeged-csanádi megyés püspök jóindulatának köszönhetően a Szegedi Szeminárium épületében kapott elhelyezést. Az elmúlt év folyamán azonban döntés született, hogy a Szegedi Szemináriumot és a Szegedi Hittudományi Főiskolát szétválasztják, és ennek következtében a Jezsuita Noviciátus által elfoglalt szobákra és termekre is szüksége lesz a Szegedi Egyházmegyének. A helyiségeket sürgősen ki kellett üríteni, és a noviciátust ideiglenesen Budapestre, a Sodrás utcai rendházba áthelyezni, ahol szorosan ugyan, de megvannak. A szegedi önkormányzat elodázó politikája miatt a rend nem tudta kivárni, hogy a noviciátust a tervezett épületben helyezze el; ezért most a Jósika utcában kényszerül egy különálló noviciátust építeni. Ez természetesen a sok, nemvárt anyagi terhen túl sok kellemetlenséget és nehézséget okozott a noviciátus életében.
A Golgota tején: Pillanatnyilag az ügy holtpontra jutott. A jezsuita rend többszörösen is megfizeti az árát a saját türelmének és konfliktuskerülő magatartásának. Tény az, hogy a szegedi jezsuita tanulmányi és rendház elhúzódó használatbavétele miatti súlyos anyagi többlet-terhek mellett a Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya még mindig nem tudja gyakorolni azokat a tevékenységeit, amelyek miatt az ingatlant visszaigényelte. Az épületegyüttes elbontásával a rend célja, egy olyan célszerű, gazdaságosan megvalósítható, esztétikus és városképileg is meghatározó épület saját erőből történő létrehozása volt, amely Szeged városának is értékelhető többletet jelentett volna. Úgy látszik, Szeged város önkormányzata nem tartja ezt fontosnak. A „kálvária” hasonlat befejezéseként világos, hogy a Kálvária sugárút 1. ügye felért a Golgota tetejére.
Húsvétvasárnap: A jezsuiták azonban, hívő emberek lévén tudják, hogy a nagypénteket húsvétvasárnap követte. Hisznek a feltámadásban. Bíznak, de most már nem az emberi jóakaratban, hanem Abban, Akinek semmi sem lehetetlen. Várnak és remélnek! (2002 július )
Szerk. megj. Azóta tudjuk, hogy az ingatlan nagyobbik része eladás útján az egyetem birtokába került, amelyet fel is újítottak. A kisebbik rész 2013-ban lebontásra került, a telek várja, hogy remélhetőleg ott is lesz valamiféle feltámadás.
Forrás: Ádám János S.J.: Szeged és a jezsuiták