„és elküldte Rafael angyalt, hogy gyógyítsa meg mindkettőt”
(Tóbiás könyve)
„Bús páter ház” a neve a szegedi jezsuiták Bolyai utcai rendházának, de aki nem ismeri a magyar jezsuita rendtartomány történetét legalább foltokban, annak számára túlságosan vadregényes a ház elnevezése. Kellő ismeret híján a mai naiv szemlélő leginkább egy modern kori Kőmíves Kelemenné férfi változatára gondol a névadás hallatán, aki önfeláldozóan, de szomorúan hagyta, hogy beépítsék testét a jezsuita rendház falai közé, hogy az sokáig szilárdan állhasson és virulhasson.
Pedig a névadóról, P. Bús Jakabról, az 1909. szeptember 7-én megalapított független magyar rendtartomány első tartományfőnökéről, az 1920-ban létesített szegedi rendház első elöljárójáról a legkevésbé lehet elmondani, hogy bús vagy passzív lett volna, ezzel szemben rendkívül agilis, és barátságos természetű volt, aki sokat mozgott társadalmi körökben is.
De Bús Jakab élete érdekes módon mégiscsak kapcsolódik nehezen épülő falakhoz, hiszen az 1920-ban Szegedre került házfőnök szilveszteri tüzes hangú évértékelő beszéde kellett ahhoz, hogy a szegediek az első világháború és az azt követő események kiváltotta sokk után végre magukhoz térjenek, és befejezzék a sok viszontagságot megért Fogadalmi templom építését. Nem véletlen, hogy teste Glattfelder Gyula csanádi püspök, Klebelsberg Kunó kultuszminiszter és a templom tervezője, Foerk Ernő díszsírhelye mellett van eltemetve a Szegedi Dóm altemplomában.
Bús Jakab és Szeged városa több szállal is kötődött egymáshoz, megszakításokkal, de közel 18 évet töltött itt az egykori rend- és házfőnök. 1861. április 29-én született a vajdasági Magyarkanizsán földműves családban. A gimnázium első hat osztályát Szegeden járta a piaristáknál, középiskolai tanulmányait azonban a jezsuiták kalocsai gimnáziumában fejezte be. Egyházmegyés papnak készült a kalocsai szemináriumban, a Kalocsai főszékesegyházban szentelték pappá 1886-ban. A kalocsai főegyházmegye papjaként Miskén, Mélykúton, Martonoson teljesített szolgálatot, majd öt év falusi lelkipásztorkodás után 1891. április 8-án jelentkezett a jezsuita rendbe. Nagyszombatban volt novícius, Pozsonyban filozófiát tanult. Egy év szatmári konviktusi felügyelőség után az Innsbrucki egyetemen fejezte be tanulmányait. 1900-ban Nagyszombatban a novíciusmester segítője, 1901-től a szatmári konviktus házfőnökhelyettese. (Itt írta sok kiadást megért Lelki tükör c. munkáját.) 1905-ben lett a budapesti Jézus Szíve templom lelkésze, és az Urak Mária Kongregációjának vezetője.
A századforduló a Mária Kongregációk újjászületésének korszaka volt, azzal a nem titkolt céllal, hogy egy szűk réteg hatására kialakuló liberális közvélemény alternatívájaként egy keresztény szellemiségű életfelfogást kínáljanak fel követendő példaként. A Mária Kongregáció eredendően a jezsuita rendhez kapcsolódó laikus vallási társulat, amelynek célja, hogy hasonló társadalmi állású katolikusokból buzgó elitgárdát neveljen, akik saját lelkük tökéletesítésén kívül kovászként hatnak a külvilág felé alig észrevehetően, és mégis az egész társadalmat átjárják és megszentelik. Vagyis imából fakadó társadalmi aktivitás jellemezte őket Szent Ignác szellemében.
P. Bús Jakab főleg a kormányzati életben vezető szerepet játszó Urak Mária Kongregációjával foglalkozott, de később egyetemista és úrinőket tömörítő Mária Kongregációkat is vezetett. Útjára indította a Mária Kongregáció c. újságot, ennek szerkesztését 1915-től P. Bangha Béla vette át. 1907-ben jelent meg kézikönyve Kalauz Mária Kongregációk számára címmel. 1908 és 1910 között az ország számos nagyvárosában alakultak kolóniák a pesti példák mintájára, így Szegeden is, ezeket Bús Jakab személyesen látogatta. 1910-ben országos gyűlést szervezett számukra, és gyűjtést indított egy Kongregációs Otthon számára, amit 1912-ben avattak fel, ennek aljában nyomdát is működtettek. Célja egy központosított szervezet létrehozása volt, hogy a veszélyesen terjedő liberalizmus eszméivel országos szinten és szervezetten tudják felvenni a versenyt.
Közben 1907-től a budapesti rendház elöljárója lett, és egyben rendtartományi tanácsos, akinek havonta egyszer Bécsben részt kellett vennie az osztrákokkal közös provincia ügyeinek tárgyalásán. A szétválasztást előkészítő megbeszéléseken is részt vett, ezután kapta a felkérést a független magyar rendtartomány vezetésére, amelynek 1912-ig volt első számú embere. 1912-től az általa megálmodott Kongregációs Otthon kormányzója Budapesten. Az első világháború éveiben rektorhelyettes a pozsonyi kollégiumban, majd 1918-től újra házfőnök Budapesten.
1920-ban érkezik Szegedre a trianoni határok miatt Szegedre telepített pozsonyi kollégium filozófus növendékeivel, és ő lesz Szegeden az első házfőnök 1923-ig. (1919-ben a nagyszombati novíciátust is Szegedre hozták, de 1921-ven Érdre helyezik, 1928-tól pedig Budapest-Zugligeten képzik az újoncokat.) Az 1925-26-os év kivételével, amelyet Bús Pesten tölt, utolsó éveit Szegeden tölti, 1930-tól tanár a jezsuiták bölcseleti főiskoláján egészen 1935. november 14-én bekövetkezett hirtelen haláláig. (A jezsuiták körtöltésen túl lévő, Acél utcai villájának kapujában esett össze egy munkás nap után, tervekkel a fejében.)
Az 1920-as években Szeged nagy katolikus, de vallásilag elhanyagolt város volt. Bús Jakab fő területei a szószék, a gyóntatószék és a kongregációk voltak. Elöljárója volt a korábbi szegedi kolóniából alakult Szent József kongregációnak, amelyből később más kongregációk váltak ki az irányításával, sőt újabbak is alakultak.
1920-ban a Szegedre érkezett jezsuiták pasztorális tevékenységüket a Rókusi templomban végezték. Itt hangzott el az az évértékelő beszéd sok szegedi füle hallatára, amelyben igen keményen szólt a szegediekre, hogy a még 1880-ban tett fogadalmukat nem tartották be, amely szerint az 1879-es árvíz és a város újjáépítésének emlékére monumentális templomot fognak építeni.
Ugyanis a hosszú huzavona után 1914 júniusában elkezdett építkezés a világháború kitörése miatt egy hónap múlva megszakadt, a vesztett háború, a forradalmak, az egész országot koldussá tették, így még 1920-ban is ott állt egymás mellett a megbontott régi Szent Demeter templom bedeszkázott szentélyével, és a félben maradt új templom, csonkán meredező tornyaival. A beszéd után megmozdult a reményt veszett lakosság, a város is érezte, hogy adósa Istennek a fogadalom beváltásával. Leszegényedett, háborútépett emberek adták oda fillérjeiket, hogy újra megindulhasson a munka. A korabeli újságok tele voltak jótékony célú előadások meghívóival.
1923 áprilisától újra épült a templom. Lassan, fillérekből, de mégiscsak emelkedtek a falak. Közben ez év elején a Temesvárról kiutasított csanádi püspök, Glattfelder Gyula is megérkezett Szegedre. Ideiglenes jelleggel a Rókusi templom, Szeged akkori legfiatalabb és legnagyobb plébániatemploma volt a püspök kijelölt székesegyháza.
1921. március 26-án a Rókusi templom volt helyszíne annak is, mikor P. Bús Jakab kezdeményezésére Szeged az első nagyobb városként Jézus Szívének ajánlotta fel magát. Ezt a két világháború közötti korszakban többször is megújították, így a Dóm felszentelésének napján, 1930. október 24-én is.
A jezsuiták közben 1921-től a Gyöngy utcai kongregációs otthonban működtek (mai Dáni utcai hittantermek), amely szükség esetén kápolnaként is funkcionált. 1928 húsvétján jelent meg a szegedi Új Nemzedék c. lapban Templomot a szegedi jezsuitáknak címmel Glattfelder Gyula püspök kezdeményezése, aki látva, hogy a jezsuiták milyen élénk lelkipásztori munkát folytatnak Szegeden, és egyre többen járnak Gyöngy utcai nyilvános kápolnájukba, gyűjtést indított egy kisebb templom építése érdekében, és kezdésként ő maga 10 000 pengőt ajánlott fel évente a mű megvalósulásáig. Ezután alakult meg P. Bús Jakab kezdeményezésére a Templomépítő Egyesület, ahol különböző címen évi megajánlásokat lehetett tenni, és azokat havonta részletekben fizették a tagok.
A templom alapkőletétele 1930. november 23-án történt meg, a templom felszentelésére 1931. október 24-én, Krisztus Király vasárnapján került sor. Glattfelder Gyula megyéspüspök végezte a szertartást P. Bíró Ferenc SJ tartományfőnök jelenlétében. A templomot Szent Józsefnek szentelték, nem utolsó sorban az itt működő Szent József Kongregáció hatására.
A jezsuita templom Szeged spirituális központja lett állandó lelkipásztori ügyelettel, sok és alaposan működő lelkivezetővel. Keresett gyóntatók voltak a szegedi jezsuiták, akik a Szeged környéki falvakba is kijártak lelkipásztori szolgálatra. Pesti mintára 1920-tól a szegedi jezsuiták is tartottak Jézus Szíve-körmenteket Szegeden, ezek a Rókusi templomtól, majd a Gyöngy utcai kápolnától, később templomtól indultak ki. A cél a keresztény hit nyílt megvallása volt, ezekben a körmenetekben Szeged összes plébániája képviseltette magát. 1933-tól a püspök kívánságára a Fogadalmi templom elé vonultak, itt mégjobban tudott érvényesülni az olykor 20 ezres tömeg.
P. Bús Jakab nevéhez tehát két templom is kötődik Szegeden, az 1930-ban felszentelt Dóm, és az 1931-ben átadott jezsuita Szent József templom. Érdekes, hogy mindkét templom felszentelése október 24-én történt, ami a liturgikus reform előtt abban az időben Szent Rafael arkangyal ünnepe volt. Ez az ünnep 1931-ben vasárnapra esett, így XI. Pius pápa 1925-ös rendelkezés óta Krisztus Király ünnepe volt, amit akkoriban október utolsó vasárnapján tartottak.
A Dóm kereszthajójában jobb oldalon a szentélyhez legközelebbi részen fel is tűnik Rafael arkangyal alakja a Tóbiást ábrázoló képen. Tóbiás könyvében az Isten két végtelenül elcsigázott, már élni sem kívánó emberhez küldi el Rafael angyalt, az idős Tóbithoz és a fiatal Sárához. A Tóbit fiát, Tóbiást útján elkísérő álruhás Rafael angyal által szereznek mindketten gyógyulást, és kapnak erőt egy új élethez. Az angyalt senki sem ismerte fel a segítőben.
Bús Jakab sem volt a kortársak szerint se zseni, se lánglelkű vezéregyéniség, egy egyszerű, szerény, mindennapi embernek látták. De rendtársai szerint volt benne valami magával ragadó, szelíden, de acélos akarattal tudta járni az útját. Erről a szelíd, de acélos akaratról tanúskodik a50 év után mégiscsak felépült Fogadalmi templom, és a szinte egy év leforgása alatt elkészült jezsuita templom működő hitéletével és kongregációs csoportjaival. A háborúban megrokkant szegedi férfiak és nők, fiatalok és idősek vigasztalására Rafaelként küldte őt Szegedre az Úr, hogy Isten békéjét közvetítse a reményvesztett embereknek. Talán ezért került sírja a dóm altemplomában Foerk Ernő tervező sírjával együtt a templom Béke kapuja alá.