A szegedi jezsuita főiskola elfoglalása 1948 okt. 28-án

Október 28-án van évfordulója annak, hogy a kommunisták Szegeden a jezsuitáktól a fél kollégiumot (filozófiát, teológiát) elvették. Akkoriban kezdődött Rákosi (Roth) Mátyás rémuralma Magyarországon és az Egyház üldözése. Így kezdődött:

 Itt szóljon az életrajzomban megírt rész:

Két évig bevásárló, ügyek intézője és az alkalmazottak prefektusa voltam. Nap-nap után jártam a várost, ahol a közellátásban (akkor még jegyrendszerre kaptuk az élelmet), hol az adóhivatalba mentem, különböző boltokba, OTI-ba, piacra stb. A rendőrségi bejelentést és kijelentést is én intéztem a két házban, Kálvária u.39. és Kálvária u.1-ben. Erről nyilvántartó könyvet kellett vezetni, amit a rendőrségen minden egyes alaklommal lepecsételtek.

 1948 október 27-én éjjel éjfél után P.Rektor (P.Fábry Antal) bekopogott hozzám és azt mondta: “Testvér, öltözzön fel talárisba, és a rendőrségi nyilvántartási könyvvel jöjjön a szobámba”. Nem tudtam, mire vélni a dolgot, kinéztem a szobám ajtaján, a folyosón égett a villany és a folyosó két végén civil embereket láttam ácsorogni. Rosszat sejtettem. Felvettem a talárist és a rektor szobájába mentem. Ott találtam két detektívet, P.Rektor és Pater Minisztert (Katona Istvánt). Az egyik detektív átvette tőlem a nyilvántartó könyvet és azon ment a vita, hogy hogyan igazoltassák a ház összes lakóit. A Rektor azt ajánlotta, hogy felcsöngessük az egész házat és meghagyjuk mindenkinek, hozza magával a bejelentő szelvényt, mindenkit beterelünk egy nagy terembe, és aki igazolta magát, az visszamehet a szobájába. A detektívek ezt ellenezték, mindenkit a saját szobájában akartak igazoltatni. Így is történt. Én mentem elől, bekopogtam a szobákba, és kértem a lakóját, keresse meg a bejelentő szelvényét, mert itt van a rendőrség, és mindenkit igazoltatnak. Akit igazoltak, azt kipipálták piros ceruzával a nyilvántartó könyvben. P.Kardas spirituálishoz is bekopogtam, felöltözött, hóna alá vette a breviáriumot, kijött a szobájából, és azt mondta nekem: “Kész vagyok, mehetünk.” Mondtam neki, ott még nem tartunk, csak igazoltatni jöttek. Az egyik detektív az ajtóban igazoltatott, a másik detektív bement mindenkinek a szobájába és benézett a szekrénybe és az ágy alá. Ezek ledér nőket kerestek, amit másnap újságban akartak az első lapon nagybetűvel kicikkezni, hogy botrány a jezsuitáknál. Evvel akarták volna magukat igazolni, hogy miért kellett elvenni a fél kollégiumot. Ez a tervük dugába dőlt, mert nem találtak okot arra, hogy ezt írhassák. Helyette egy enyhébb cikket írtak a villán dolgozó testvérről (Zentai Sándor), aki az újság szerint selyem paplannal takaródzott és délelőtt 10 órakor még ásított a felkeléskor.

 A kollégiumban két beépített alak volt: a fűtő (egy idősebb ember) és egy fiatal detektív, akit a P.Miniszter felvett alkalmazottnak (takarítónak) minden tiltakozásom ellenére. Ezt az embert a detektívek nem igazolták és el is ment mindjárt a többi detektívvel együtt. Ez az alkalmazottunk szeretett volna a Manrézába, a noviciátusba menni. Jezsuita szeretett volna lenni. Mondtam a P.Rektornak, hogy föl ne engedjék Budapestre. P.Rektor aznap reggel felutazott Budapestre. Délelőtt én kimentem az adóhivatalba, ahol egy hivatalnok (egy fiatal leány, aki hozzánk járt a szent József kápolnába misére). Ő kinyitotta előttem a nagy adókönyvet, körülnézett és azt súgta nekem: “Tegnap este gyűlésen voltam és azt határozták, hogy ma délután 3 órakor elveszik a fél kollégiumot”. Én dolgom végezetlen hazamentem és elmondtam a miniszternek, hogy mit mondtak nekem. Hívtuk a P.Spirituálist és hárman megbeszéltük (P.Rektor Pesten volt), mit lehet tenni? Abban egyeztünk meg, mivel nem tudjuk, melyik felét akarják elvenni, nem tudunk mit csinálni. Elérkezett a délután 3 óra. 4 idősebb kommunista érkezett, akik 1919-ben is kommunisták voltak, kb. 40 inassal érkeztek. Ezek felszólították a portást (Körmöci testvért), nyissa ki a bejárati ajtót, amely villannyal működött. Mivel nem volt hajlandó kinyitni, ezért azt betörték és behatoltak a házba. Állandóan az Internacionálét énekelték, Marx, Sztálin, Lenin, Rákosi plakátokat ragasztottak a folyosó falára. Kész tervvel jöttek, hogy melyik felét veszik át. A beépítettek ezt előre kinézték. Konyhát, raktárokat, ebédlőt, előadótermeket, első emeleti szobákat, a rektor szobáját is lefoglalták. Elfalazták a folyosókat. Az inasok segítettek “hurcolkodni”. A ruhákat, az asztalfiókok tartalmát, az egyetlen megmaradt előadóterem közepére öntötték, és onnan mindenki válogathatta a sajátját. Nagy volt a felfordulás. A rektor az esti vonattal érkezett vissza Szegedre. A szobájában csak az üres bútorokat találta, illetve szoba nélkül volt. A többi szobákban is csak a bútorokat hagyták. Mi a mosókonyhába szorultunk. A szemináriumból hoztak kimustrált edényeket és evőeszközt, rossz asztalokat és lócákat, székeket és egy tál ételt főztek egy jól kimosott üstben, melyben azelőtt ruhákat főztek. Ettől fogva mindnyájunkat figyelték, hová megyünk, kivel találkozunk és beszélgetünk. Ezek féltek. A Szegedre írt leveleket ellenőrizték. A Szegedről írt leveleket is cenzúrázták és a nekik nem tetszők soha nem érkeztek meg a címzettnek. Így Horváth Tibor lett az összekötő Szeged és Budapest között. Neki szabadjegye volt, mert az apja vasutas volt. Ő ment időnként a reggeli gyorssal Budapestre, és az esti gyorssal vissza Szegedre, és ő hozta a postát és a híreket.

 A kollégiumban lehetetlenné vált a tanítás. Az elöljárók próbáltak útlevelet kérni a fiatalok számára, de a hatóságok ezt megtagadták. Róma sürgette, a fiatalokat ki kell menteni az országból. Pater Fábry, mint rektor, arra kényszerült, hogy megszervezze a szökést. Utakat keresett, hogy a fiatalokat külföldre menekítse.

 1948 karácsonyára Nemeshegyi Péter és Sadovszki Ottó filozófusok a következő éneket szerkesztették a fél megcsonkított kollégiumban:

 “Emlékezem, rég’ kilencszáznegyvennyolc, ott Szegeden épp karácsony este volt.
 Jézus is jött, s fenn az égi angyalok zengték: Én, Jézus, mindhalálig hű vagyok.
 Jézusom, Jézusom, mindég arra gondolok, hogy én tehozzád mindhalálig hű vagyok.”

Mit ad Isten 58 év után!

Az épületben most öregotthon van. December 10-én a jezsuiták templomából a ministránsok ministránsruhában vonulnak be az épületbe és az időseknek szeretetet, örömet, békét és boldogságot visznek. Karácsonyi énekeket énekelnek. Így kívánnak nekik boldog karácsonyi ünnepeket és boldog újévet.

“A kis Jézus megszületett örvendjünk”

1948-ban a kommunisták gyűlöletet hoztak a házba, és az Internacionálét énekelték. 2006-ban a ministránsok karácsonyi énekeket énekelnek, és szeretetet visznek mindenkinek.

 “Fel nagy örömre, ma született, aki után a föld epedett”

Feigl Rudolf SJ Szeged, 2006. október 28.