Szeretettel várunk minden kisgyermekes családot vasárnaponként a 10 órás szentmisére. Rövid prédikációval, egyszerű szentmisemagyarázatokkal, a kisgyermekek bevonásával készülünk a felnőttek lelki szükségletéről sem elfeledkezve. A szentmise után ministráns készület egészen kicsiknek is, a felnőtteknek meg közös kávézás. A heti készületet segítő feladatokra feliratkozás és további információ hamarosan elérhető lesz ezen az oldalon.

Szegedi jezsuita gyerekmise

Bekapcsolódás

A szentmise lényegéből fakadóan közösségi tevékenység, ahol nem nézők és hallgatók vannak, hanem résztvevők, akik maguk részét kiveszik az Isten-dicsőítésből. A válaszok, az énekek, a mozdulatok is már ennek a részei, de ilyen a felolvasás, a ministrálás, és még a templom feldíszítése is. Mindezek csúcsa amikor ki egyénileg odajárul a szentáldozásban az egyetlen közös értünk emberré lett Istenhez.

Egész kis gyermekek is bele tudják tenni saját kis részüket a közös ünneplésbe. Így már egész kis korban megtalálhatják a helyüket és a feladataikat a szentmisén és a közösségben, ami – reméljük – elkíséri majd őket egész életükön át. Gyerekmisénken ennek több formája is van:

Csengetés

Az eucharisztia liturgiában az átváltoztatás szavai után a pap felmutatja a kenyeret ami immár Krisztus teste és a bort, ami immár Krisztus vére. Megszólal a mennyei csengő jelezve, hogy itt van köztünk a Szent, az egy Isten, egészen megfogható formában. Ebbe a csengetésbe lehet minden gyermeknek bekapcsolódnia.

  • A Szent vagy éneklése alatt valamennyi gyermek kijöhet az oltár lépcsőjéhez és megragadhat egy-egy kis csengőt. A gyerekeket kísérje egy nagyobb testvér, vagy az egyik szülő.
  • Szent vagy után röviden megvárjuk, hogy elcsendesedjünk és figyeljünk a legszentebbre.
  • Az úrfelmutatáskor – amikor a pap felemeli a kenyeret majd a bort – mindenki bátran rázza össze-vissza csengőjét, hogy az angyalok is meghallják az ünneplést. Egészen addig, míg a ministráns a harmadikat nem csengeti és a pap le nem engedi a kezét.
  • Az „Íme, hitünk szent titka” akklamációra adott válasz a „Halálodat hirdetjük Urunk és hittel valljuk feltámadásodat, amíg el nem jössz!” után némi csörömpöléssel összeszedjük a csengőket és mindenki visszaülhet a helyére.

A többi csengetést a ministránsok magukban végzik.

Az Úr imája

Ministrálás

Körülmények

A zaj természetes egy kisgyermekekkel megtelt templomban. Az apróbb jövés-menésből, suttogó magyarázatokból és kérésekből, a színes és puha imakönyv lapozgatásából eredő mocorgós zajok az ilyen misék részei és erre mindenki számít, aki erre a szentmisére jön.

A nagyon síró vagy éppen hangosan durcás gyermekkel ajánljuk a Szent Ignác (oldal)kápolnát ahol követhető még a szentmise, de az üvegablakok és ajtók letompítják a zajokat. Ez a kápolna a gyerekmisék ideje alatt nem szeretne játszóház lenni, inkább próbáljuk közösen megtalálni a gyermekeknek a szentmisébe való bevonásának koruknak megfelelő módját.

Pelenkázáshoz hamarosan elérhető lesz pelenkázó a Szent Ignác (oldal)kápolna melletti mosdóban.

Babakocsis-tologatós altatáshoz a gyóntató folyosót ajánljuk behajtott ajtók mellett. Melegebb idő esetén a Szent Ignác kápolna nyitott ablakán a hátsó udvarra jól kihallatszik a szentmise. (A kápolnából nyíló kis folyosó végén jobbra lehet kijutni oda.) Később szeretnénk a túloldali hittantermek melletti udvarra való kihangosítást is biztosítani.