Értesítő

Ma a Boldogságos Szűz Mária mennybevételének főünnepét ünnepeljük.  […] A hit e misztériumának szemlélésében segítségünkre lehet az a két ábrázolási mód, ahogyan a művészek az évszázadok során megjelenítették. […]

A később kialakult, újabb nyugati ikonográfia ezzel szemben egész alakos Szűz Máriát ábrázol: a mennyben, fénybe öltözve látjuk a Szűzanyát, akit gyakran angyalok és szentek vesznek körül. Itt a Szűzanya megdicsőült teste áll a középpontban, összhangban azzal, amit a Jelenések könyvében olvasunk: „Az égen nagy jel tűnt fel: egy asszony, kinek öltözete a nap volt, lába alatt a hold, fején pedig tizenkét csillagból álló korona” (Jel 12,1).

Egyes művészek a két ábrázolási módot egyesítették: felül a megdicsőült Szüzet ábrázolták, alul pedig az üres sírját, amely gyakran tarka virágokkal van tele, az apostolok pedig Máriára, az ég felé emelik tekintetüket.

Ez a második ábrázolási mód azt az igazságot emeli ki, hogy Mária testével és lelkével együtt, vagyis egész személyével vétetett fel a mennyei dicsőségbe. Azt az asszonyt, aki a földön testet és vért adott a megtestesült Igének, és a szeretet áldozatában megvalósuló tökéletes egységig követte őt, Krisztus örökre magához vonta a dicsőségbe.

Így ez az ikonográfia is azt teszi lehetővé, hogy végső rendeltetésünket szemléljük.

Az élet teljessége, amelyet ma örömmel csodálunk Máriában, az idők végén ránk is vár, amikor – Szent Pál szavaival – a feltámadt Krisztus „átalakítja gyarló testünket, és hasonlóvá teszi megdicsőült testéhez” (Fil 3,21), a romlandó testet romolhatatlanságba, a halandó testet halhatatlanságba öltöztetve (vö. 1Kor 15,54). Akkor a Megváltó szeretete által átalakított testünkkel örökké élünk majd a véget nem érő ünnepben.

Dicsérjük az Urat, aki nagy dolgokat művelt az ő anyjával és a mi boldogságos anyánkkal!

XIV. Leó pápa Nagyboldogasszony napján délben:
Az idők végén ránk is az élet teljessége vár

LELKINAP AUGUSZTUS 30-ÁN, VASÁRNAP

❤️‍🔥Szeretettel várunk a Szegedi Folyamatos Szentségimádás 2026-os lelki napjára!

🔥 Idén Szabó Ráhel domonkos szerzetesnővér előadásaival és buzdításaival készülünk a 186 órás szentségimádásra. A lelki napon az Oltáriszentség és a szentségimádás ószövetségi előképeivel is megismerkedünk. Ráhel nővér Hódmezővásárhelyről érkezik közénk.

📅 2026. augusztus 30., vasárnap 10 órától 16 óráig. A program szentmisével kezdődik.

🥪 Az ebéd batyus (ki mit hoz, azt eszik)

🎉 Szeretettel várunk minden érdeklődőt minden plébániáról!

https://www.facebook.com/events/899196422808402

168 ÓRA SZENTSÉGIMÁDÁS SZEGEDEN

Idén ismét 168 órás 🙏 szentségimádásra hívjuk Szeged plébániáit, közösségeit és mozgalomait. Ugye talál az Úr 168 imádkozó ✊ hívőt Szegeden? Hívunk,🔥 jöjj Jézus lábai elé, csatlakozz Szeged negyedik 168 órás szentségimádásához!

🎯 Miért imádkozunk? Az egyházmegyénk megújulásáért imádkozzunk: az ezredik születésnapunkra egyértelműen újra missziós egyházmegye vagyunk/leszünk, mint Szent Gellért idejében. Imádkozzunk az egyházmegye reményteljes jövőjéért. Adjunk Jézusnak 2030-ra egy imádkozó egyházmegyét ajándékba!

📆 Mikor? Egyházmegyénk alapítójának, Szent Gellért ünnepének hetében, azaz 2065. szept. 20-án, vasárnap 19 órától kezdve egész héten, éjjel-nappal, minden egész órában váltva egymást a következő hét vasárnapjáig, szept. 27-én este 19 óráig.

⛪ Hol? A Dáni utcai Szent József jezsuita templom kápolnájában.

1️⃣6️⃣8️⃣ Hányan? Legalább 168-an. A kihívás most is 168 testvérnek szól. Nem arról szól, hogy van-e néhány ember, aki sokat tud imádkozni, hanem hogy mennyien vagyunk ebben a városban? A 168 órás szentségimádásban nem azt kívánja tőlünk Jézus, hogy tegyünk félre mindent és jöjjünk maratoni imára, hanem, hogy mozgassuk meg a közösségeinket, hogy mind ott legyünk egy-egy órára. Legyen minden órának más testvér a felelőse!

🧎Hogyan? A szentségimádásban résztvevők óránként váltját egymást, mindig egész órakor. Ha érzed Jézus hívását, gyere, vállalj egy órát egyedül vagy egy társaddal, ill. közösségeddel. Regisztráció a https://www.adoratio-szeged.hu/168 oldalon!

Várunk benneteket! Adoratio Szeged, a szegedi folyamatos szentségimádás csapata

https://www.facebook.com/events/1079103278319761

JÓZSI ATYA ÁTVESZI A TEMPLOMIGAZGATÓI FELADATOKAT

Nagy öröm, hogy már Szegeden él Trần Văn Ngữ József SJ jezsuita atya, aki átveszi szeptember elejétől templomunk igazgatói feladatait. Angol nyelvi tanulmányai folytatása mellett, folymatosan ismerkedik nem csak az épület adottságaival, hanem az élő közösségünkkel is.

ÚTRAVALÓ LACI ATYÁNAK

Elek Laci atya szeptemberbe Manilába utazik, hogy a következő fél évet a jezsuita képzése következő szakaszában, a terciában töltse. Ilyen-olyan ügyekben még elérhető augusztus 24-ig. Utána ő is rövid szabadságra megy.

Elköszönni, búcsúzni, és hálát adni szeptember 5-6 során lehet majd, amikor is először szombat este angol nyelvű szentmisében köszön el, majd vasárnap a 10 órai közösségi szentmisén.

Útravaló könyvbe lehet írni Laci atyának a sekrestyében (vagy otthon):

Írj neki egy A5-ös lapot! Lehet rajta egy történet, egy mondat, egy gondolat, egy rajz, egy hála vagy egy biztatás. Írd le azt, amiről úgy érzed: ezt érdemes továbbvinni, ezt érdemes folytatni, erre érdemes emlékezni az úton.

A sekrestyében található könyvből a lapokat ki lehet venni, és megírás után vissza lehet tenni. Írhatsz rá, a sekrestyében,  vagy otthon. Ha saját A5 méretű lapot hoznál, az is teljesen rendben van:  hozd el, és kilyukasztjuk, hogy bekerülhessen a könyvbe.

🗓️ Szeptember 6-ig várjuk bele az útravalókat.

MUNKÁLATOK

Elkezdődött szombaton egy régóta tervezett utolsó felújítási munka: a templom főkapuja is mágneszárakat fog kapni. Ez egyrészt segíti a templom nyitásának és zárásának követését és automatizálását. Másrészt vészhelyzetben automatikusan nyitható lesz a főkapu mindkét szárnya.

Augusztus 20-án egy közös park-vasútfejlesztési délután tartunk. A hosszú hétvégén a műhelyben és a templomban újabb konténernyi hulladéktól válunk meg.

És most is folyik egy láthatatlan munka: templomunk kézikönyvének alakítása, amiben a gázcsaptól az okoskütyükön keresztül közösségünk életéig sok minden belekerül.

VENDÉGEK ÉS TÁVOLLÉTEK

Csütörtöktől vendégünk volt Pakot Géza jezsuita atya, aki többek között templomunk vezetője volt húsz évvel ezelőtt.

Szőcs László atya a héten még távol van.

A hétvégén újra vendégünk lesz Búza Judit és többek között segít a helyi munkálatokban.

SZENTMISESZÁNDÉKOK 

● Augusztus 17. hétfő: 700 + Ilona édesanya lü.;

● Augusztus 18. kedd: 700 András gyógyulásáért;

● Augusztus 19. szerda: 700 ++ József, Anna, Katalin és Mária lü.;

● Augusztus 20. csütörtök: 800 + István testvéreink lü.;

● Augusztus 21. péntek: 800  Mohácsi csata 500. évfordulóján az áldozatok lü.-ért és megbékéléséért;

● Augusztus 22. szombat: 800 Mohácsi csata 500. évfordulóján az áldozatok lü.-ért és megbékéléséért; 1800 Hivatásokért;

● Augusztus 23. vasárnap:  800 + Sándor lü.é gyermek és családjáért;  1000 Mohácsi csata 500. évfordulóján az áldozatok lü.-ért és megbékéléséért;

1930  + Lele István (szentségimádónk);

LITURGIKUS REND A HÉTEN

* Augusztus 17., Hétfő – Évközi idő 

 – 7:00 Szentmise;  Szentségimádás egész nap és éjjel a reggeli miséig

* Augusztus 18., Kedd – Évközi idő vagy Hurtado Cruchaga Szent Albert áldozópap – emléknap

– 7:00 Szentmise; 17:00 Szentségimádás hajnali egyig; 

* Augusztus 19., Szerda – Szent Bernát apát és egyháztanító– emléknap

– 7:00 Szentmise; 17:00-től szentségimádás éjfélig

* Augusztus 20., Csütörtök –  Szent István király Magyarország fővédőszentje– főünnep 

– 8:00 Szentmise;  Utána szentségimádás éjfélig

* Augusztus 21., Péntek – Szent X. Piusz pápa – emléknap       
– 7:45 Zsolozsma és 8:00 Szentmise

* Augusztus 22., Szombat –  Boldogságos Szűz Mária Királynő– emléknap 

–  8:00 Szentmise; 18:00 Angol nyelvű szentmise

* Augusztus 23., Vasárnap – Évközi XXI. Vasárnap 

– 7:30 Gyóntatás; 8:00 Szentmise; 10:00 Szentmise; 18:30 Szentségimádás és gyóntatás; 19:30 Szentmise