Értesítő

[…] A Krisztusban, minden férfi és nő Urában és Üdvözítőjében egyesített Egyház sosem zárkózhat önmagába, hanem mindenki felé nyitott és mindenkiért létezik. Ha a Krisztusban hívők tartoznak is az Egyházhoz, a zsinat emlékeztet bennünket arra, hogy „Isten új népébe minden ember meghívást kap.

Következésképp ezt a népet, noha mindig egy és egyetlen, ki kell terjeszteni az egész világra és minden történeti korszakra, hogy megvalósuljon Isten terve, aki kezdetben egy emberi természetet alkotott és elhatározta, hogy szétszóródott gyermekeit egybegyűjti” (LG 13).

Ezért azok is, akik még nem kapták meg az evangéliumot, valamiképpen Isten népéhez vannak rendelve. Az Egyház pedig, Krisztus küldetésével együttműködve, arra kapott meghívást, hogy mindenütt és mindenkinek hirdesse az evangéliumot (vö. LG 17), hogy mindenki kapcsolatba kerülhessen Krisztussal. Ez azt jelenti, hogy az Egyházban mindenki számára van hely és kell is lennie helynek, és hogy minden kereszténynek hirdetnie kell az evangéliumot, és tanúságot kell tennie róla abban a környezetben, ahol él és tevékenykedik. Ez a nép így mutatja meg katolicitását: befogadja a különféle kultúrák gazdagságát és erőforrásait, ugyanakkor felkínálja nekik az evangélium újdonságát, hogy megtisztítsa és felemelje őket (vö. LG 13).

Ebben az értelemben az Egyház egy, de mindenkit magában foglal. Ezt egy kiváló teológus így fogalmazta meg: az Egyház „az üdvösség egyetlen bárkája, melynek be kell fogadnia tágas belsejébe az emberi sokféleség minden formáját; az egyetlen menyegzős terem, melynek felszolgált ételeit az egész teremtés szolgáltatja; Krisztus varratlan ruhája, mely ugyanakkor József sokszínű köntöse” (vö. Henri de Lubac: Cattolicismo. Aspetti sociali del dogma, Jaca Book, Milano, 1992, 222).

A remény nagy jele – különösen napjainkban, amikor megannyi konfliktustól és háborútól szenvedünk –, hogy az Egyház olyan nép, amelyben a hit erejéből különböző nemzetiségű, nyelvű és kultúrájú nők és férfiak élnek együtt: ez az emberiség közepébe helyezett jel prófétai felhívás arra az egységre és békére, amelyre az Atyaisten minden gyermekét meghívja.

XIV. Leó pápa: Az Egyházban, az egység és a béke prófétai jelében mindenkinek van hely

SZENT JÓZSEF BÚCSÚ: Március 19, csütörtök

Az év nagyobb részében hiába áll Szent József templomunk főoltára felett, keveset törődünk vele. Hanem pont, ahogy ő szeretné, nevelt fiára tekintünk minden misében.

Március 19-én viszont külön figyelmet kap Szent József, templomunk védőszentje. A búcsúban örömmel adunk hálát, hogy csendes és szinte láthatatlan közbenjárására, templomunk áll, közösségünk él, Isten országa már itt van közöttünk. Ha még nem is teljességben.

Ünnepi szentmisénk 18:30-kor kezdődik, amire mindenkit várunk szeretettel: egész összeszokott közösségünket, külföldi tagjainkat, a kisgyermekeket, és mindenki mást is.

A búcsúi szónokunk idén Tímár Dániel SJ jezsuita diakónus lesz, akinek május 2-án lesz majd Budapesten a pappászentelése.

Imádkozzunk és adjunk hálát közösen! 

Ezen a napon reggel nem lesz szentmise. Az egész napos szentségimádás 8-kor kezdődik.

FÉRFIAK SZENTSÉGIMÁDÁSA: Március 18, szerda

Szeretettel várunk minden férfit, édesapát a fiúgyermekével, fiút az édesapjával vagy nagyapjával, bátort és bátortalant, lelkest és elcsüggedtet, elkötelezettet és peremen lévőt Szent József napjának előestéjét, 2026. március 18-án, szerda este a szegedi Dómba a férfiak szentségimádására. 18 órakor szentmise kezdődik a Dómban, utána 18.45-kor kezdődik a szentségimádás. Gyertek, imádkozzunk együtt! 

„A férfiak mindenütt bűntől tiszta kezeket felemelve imádkozzanak
harag és kételkedés nélkül.” (1Tim 2,8)

TISZTA LAPPAL: SZEGEDI BŰNBÁNATI NAP: Március 21

Idén március 21-én, szombaton, is lesz a Dómban szegedi bűnbánati nap. Lesz lelkiismeret-vizsgálat, gyónási és beszélgetési lehetőség, vezetett imádságok, szentségimádás, énekek. Megéri, nem? Állandóan elérhető lesz legalább négy pap, köztük mi is. Gyakorlott és gyakorlatlan gyónóknak egyaránt!

BETEGEK KENETE: Március 22

Szeretettel hívunk minden idős vagy beteg testvérünket a betegek szentsége felvételére. Ebben a szentségben is többször fel lehet venni. Várjuk mindazokat akik korunknál vagy valamilyen állandó vagy aktuális betegségük kapcsán nagyon vágynak az Úr megerősítő kegyelmére.  A betegek szentségének felvétele nagyböjt 5. vasárnapján, március 22-én, a 10 órai szentmise keretében a Dómban lesz lehetőség. Feliratkozás a plébánián vagy nálunk a sekrestyében. 

Ezen a napon templomunkban nem lesz 10 órai szentmise. Találkozzunk a Dómban!

PÉNTEKENKÉNT KERESZTÚT

Nagyböjt péntekein keresztúti ájtatosságot tartunk templomunkban 17:00-től. Kísérjük az Urat a legnagyobb szeretet útján együtt!

VÁROSI KERESZTÚT TEMPLOMUNKAT ÉRINTVE: Március 25

Mint minden évben idén is végig járjuk Szegeden a Városi Keresztutat. Idén templomunk a 8. állomást elmélkedjük át közösen, angol nyelven (is). 

A Szegedi Katolikus Egyetemi Lelkészség, a szegedi katolikus szakkollégiumok és ifjúsági közösségek közreműködésével megvalósuló keresztútra szeretettel hívnak és várnak mindenkit a szervezők. A menethez bárki csatlakozhat, aki a húsvéti készület jegyében szívesen részt venne az egész Szegedet átfogó imádságban.

HÚSVÉTI TOJÁSFESTÉS: Március 28

Nagyböjtben, már húsvétra készületként kézműves délutánt szervezünk. A tojásfestés rejtelmeibe merülhetünk el. Március 28-án, szombaton, megtartjuk a tojásdíszítő szombat 16 órától a hittanteremben. Számos technika kipróbálható és megtanulható: lesz berzselés, viaszolás, gombostűfejes, viaszolás, visszamaratás, karcolás. A kicsiknek pedig papírtojás, és nyuszi rajzolás.

Hozhattok kifújt, vagy főtt tojásokat és akinek van díszítő eszközöket. (A tojásokat érdemes legalább 40-50 percig főzni, mert akkor a megdíszített tojás nem fog bebüdösödni.) A helyszínen lesz előkészített piros és normál, kifújt és kifőtt tojás is. Amikért 100 Ft/db adományt kérünk. 

Szeretettel várnak titeket Szabó Feri és Zsuzsi, és a többi díszítő! 

TAVASZODÓ KOMPOSZT NAP: Március 28

A húsvéti tojásfestés délelőttjén, március 28-án, 9 és dél között várjuk az érdeklődőket komposztunk megnyitására. Szeretnénk lerostálni az ősz óta alakuló egyre jobb humuszt, hogy felhasználhassuk virágos kertjeinkben. Valamint építünk újabb komposztáló rekeszt, hiszen annyian használjuk hogy meg is telt már az eddigi kettő.

VENDÉGEK ÉS TÁVOLLÉTEK

Csütörtökön velünk lesz Tímár Dániel SJ diakónus. Péntek este vendégünk Bodnár Attila. 

A héten Szőcs László atya távol van és lelkigyakorlatot vezet.

SZENTMISESZÁNDÉKOK 

● Március 16. hétfő: 700   Generális szándékára;

● Március 17. kedd: 700  –;

● Március 18. szerda: 700  – ;

● Március 19. csütörtök: 1830    Szent József (búcsú) ;

● Március 20. péntek: 700  A Jézus Társasága Halottaiért;

Március 21. szombat: 800   + István lü. és é. családtagokért; ;  1800    – ;

● Március 22. vasárnap: 800  –;   1930 évfordulós mise Szécsiné Balla Piroskáért ;

LITURGIKUS REND A HÉTEN

* Március 16., Hétfő – Nagyböjti idő 

 – 7:00 Szentmise;  Szentségimádás egész nap és éjjel

* Március 17., Kedd – Nagyböjti idő vagy Szent Patrik püspök – megemlékezésül

– 7:00  Szentmise; 17:00 Szentségimádás hajnali egyig; 

* Március 18., Szerda  – Nagyböjti idő vagy Jeruzsálemi Szent Cirill püspök és egyháztanító – megemlékezésül

– 7:00  Szentmise; 17:00-22:00 Szentségimádás 

* Március 19., Csütörtök – Szent József, a Boldogságos Szűz Mária Jegyese, Jézus Társaságának védőszentje – főünnep

7:00 Szentmise; Reggel 8-tól Szentségimádás a miséig;  18:30 Búcsúi Szentmise;    

* Március 20., Péntek – Nagyböjti idő 

 –7:00 Zsolozsma és Szentmise 

* Március 21., Szombat – Nagyböjti idő 

–  8:00 Szentmise; 18:00 Szentmise angol nyelven

* Március 22., Vasárnap – Nagyböjt V. vasárnapja– 7:30 Gyóntatás, 8:00 Szentmise; 10:00 Szentmise; 18:30 Szentségimádás és gyóntatás; 19:30 Szentmise