Értesítő

Jézus, történelmünk Ura,
hűséges társunk és élő jelenlét!

Te, aki soha nem fáradsz bele, hogy találkozz velünk,
itt vagyunk, akiknek szükségünk van a Te békédre.

A félelem és a megosztottság idejét éljük,
néha úgy viselkedünk, mintha egyedül lennénk.

Falakat építünk, amelyek elválasztanak minket egymástól,
elfelejtjük, hogy testvérek vagyunk.

Küldd el nekünk Lelkedet, Urunk,
hogy újra fellobbantsa bennünk
az egymás iránti megértésnek, a meghallgatásnak,
a tisztelettel és együttérzéssel való együttélésnek a vágyát!

Adj nekünk bátorságot, hogy a párbeszéd útját keressük,
hogy a konfliktusokra testvéri gesztusokkal válaszoljunk,
hogy félelem nélkül megnyissuk a szívünket mások előtt!

Tégy minket hidak építőivé!
Hogy le tudjuk küzdeni a határokat és ideológiákat,
képesek legyünk másokat a szív szemével látni,
ismerjük fel minden ember sérthetetlen méltóságát!

Segíts nekünk olyan tereket teremteni, ahol virágozhat a remény,
ahol a sokszínűség nem fenyegetés,
hanem gazdagság, amely emberibbé tesz minket! 

Ámen.

XIV. Leó pápa imája a békés együttélésért

A PÁPA AUGUSZTUSI IMASZÁNDÉKA: A BÉKÉS EGYÜTTÉLÉSÉRT

Imádkozzunk azért, hogy azok a társadalmak, ahol az együttélés nehezebbnek tűnik, ne engedjenek az etnikai, politikai, vallási vagy ideológiai okokból fakadó konfliktusok kísértésének. 

Két perces videón magyar felirattal: https://www.youtube.com/watch?v=XY-PZOTVao4 

AUGUSZTUS 15: SZŰZ MÁRIA MENNYBEVÉTELE

Szűz Mária mennybevételének ünnepe (Nagyboldogasszony) olyan fontos, hogy Egyházunk a parancsolt ünnepek közé emelte, vagyis napján – augusztus 15-én, pénteken – ugyan úgy elvárt a szentmise látogatás, mint bármely vasárnap.

Templomunkban aznap reggel 7:00-kor és este 19:30-kor (fél nyolckor) lesz szentmise. A város legtöbb templomában este hatkor is lesz szentmise. Ünnepeljünk szentmisével!

AUGUSZTUS 20: államalapító Szent István király ünnepe

Templomunkban augusztus 20-án, szerdán, reggel nyolckor lesz szentmise. Este nem lesz.

CSATLAKOZZ!

Új önkéntesekre van szükségünk! 2024-ben mintegy 50 ember segítette ilyen-olyan szolgálattal közös otthonunkat és missziónkat. Ősztől a következő fél évre / évre újabb lehetőség van csatlakozni közösségünkhöz önkéntes szolgálatban is.

Keresünk: sekrestyést (betanítást is vállalunk), komposztáló-felügyelőt (magaságyást is adunk), kiskonyha gondnokot (használjuk a mosogatógépet, csak hát…). Valamint kütyük és automatizálás iránt érdeklődő segítőt, akivel a templom műszaki és működési kézikönyvét tudjuk megírni. És az iskolai lelkinapok kézikönyvének következő kötetéhez is szükségem van segítségedre, ha érdekel ez a téma, és szeretsz fél mondatokból egészeket alkoti.

És ez még nem minden … 

További részletek hamarosan.
Jelentkezés leginkább élőben Laci atyánál.
Szeptember 13-ig (Szent Kereszt felmagasztalása).

ABDENÁGÓ – DÁNI 3,51

Szeptember 27-én, szombaton, 9 órától kb. 15 óráig szeretettel várunk mindenkit egy közösségi-, családi-, teremtésvédelmi szombatra a bezöldülő aszfalt parkolónkba. Részletek hamarosan, de addig is írjátok be a dátumot! Várunk mindenkit!

https://www.facebook.com/events/752932730861596

CSILINGELŐ KÖSZÖNETEK

Még véget sem értek a nyári utazások, de máris kaptunk csengettyűket Horvátországból, Taizé-ből, a Dolomitokból, és egy régi családi házból is. Köszönjük, hogy vasárnapról vasárnapra a tizes miséken számtalan csengettyű hirdetheti, hogy itt az Isten köztünk!

MUNKÁLATOK

Jó hír, hogy ebben a nagy melegben működik a kápolnánk és a templomunk valamennyi új klímája. De még a távirányításuk nehézkes. És vár még a szerelőkre munka. Reméljük hamarosan befejezik azt amit vállaltak.

Szentségimádók olykor halk zúgást tapasztalhattak nyitott ablaknál, mert kísérleti üzemben el-elindul a szivattyú amivel az esővizet terítjük szét a kertben, később pedig mosdóinkban.

VENDÉGEK ÉS TÁVOLLÉTEK

A hét közepén visszaérkezik haza Nagy Ernő testvér a lelkigyakorlatáról. Közben Elek Laci atya fiatal jezsuitákkal megy találkozni hétközben. Majd Szőcs László atya indul szabadságára. 

Jövő vasárnap – augusztus 17 – az Anonim Alkoholisták csoportja szervez sütögetést kertünkben (a Szent Ignác-nap folyományaként).

SZENTMISESZÁNDÉKOK 

● Augusztus 11 hétfő: 700   Generális szándékára

● Augusztus 12. kedd: 700   ++ József és Klára lü.

● Augusztus 13. szerda: 700 + Édesanya lü.

● Augusztus 14. csütörtök: 700   Generális szándékára 

● Augusztus 15. péntek: 700    Szűz Mária Mennybevétele Nagyboldogasszony

                                  1930 Szűz Mária Mennybevétele Nagyboldogasszony

● Augusztus 16. szombat: 800  – ;  1800  –  ; 

● Augusztus 17. vasárnap: 800    ;   1000  Hálából az 50 évért, István és Katalin;   1930  – ;

LITURGIKUS REND A HÉTEN

* Augusztus 11., Hétfő – Szent Klára szűz – emléknap

 – 7:00 Szentmise; Szentségimádás egész nap és éjjel

* Augusztus 12., Kedd – Évközi idő vagy Chantal Szent Johanna Franciska szerzetesnő  emléknap

 –7:00  Szentmise; 17:00 Szentségimádás hajnali egyig; 

* Augusztus 13., Szerda –  Boldog XI. Ince pápa emléknap

– 7:00 Szentmise;  17:00-tól 22:00-ig szentségimádás

* Augusztus 14., Csütörtök – Szent Maximilián Mária Kolbe áldozópap és vértanú – emléknap 

– 7:00 Szentmise; Szentségimádás 21:00-ig; 

* Augusztus 15., Péntek – Szűz Mária mennybevétele (Nagyboldogasszony) – főünnep

 – 6:45 Zsolozsma majd 7:00 Szentmise; 19:30 Szentmise

* Augusztus 16., Szombat – Évközi idő vagy Szent Ponciánusz pápa és Szent Hippolitusz áldozópap vértanúk vagy Szent Rókus hitvalló vagy Szűz Mária szombati emléknapja – emléknap

–  8:00 Szentmise; 18:00 Szentmise angol nyelven

* Augusztus 17., Vasárnap – Évközi 20. vasárnap

– 7:30 Gyóntatás, 8:00 Szentmise; 10:00 Szentmise; 19:30 Szentmise