Értesítő

A családban ott van az anya. Minden egyes ember az anyjának köszönheti az életét, és ugyancsak neki köszönheti élete következő időszakát, emberi és lelki alakulását – folytatta a pápa a katekézist. – Az anya, jóllehet jelképesen felettébb magasztalják – mennyi szép verset, mennyi szép dolgot mondanak róluk költői képekkel –, mégis kevéssé veszik figyelembe szerepét a társadalomban. Sőt gyakran kihasználják az anyák készségét, akik feláldozzák magukat gyermekeikért, csakhogy „takarékoskodjanak” a szociális kiadásokon.

[…] Az anyák a legerősebb ellenszerei az önző individualizmus elterjedésének. Az egyed, az individuum az, aki nem tud megosztani, az anyák ellenben szétosztják magukat, kezdve attól, hogy befogadnak egy gyermeket, hogy világra szüljék, és aztán felneveljék. Leginkább az anyák azok, akik gyűlölik a háborút, amely megöli a gyermekeiket. Nagyon sokszor gondoltam ezekre az anyákra, akik ilyen levelet kaptak: „Közöljük önnel, hogy a fia elesett a hazáért…” Szegény asszonyok, hogy szenved ilyenkor egy anya! Ők azok, akik az élet szépségét tanúsítják. […]

Egy anya nélküli világ embertelen világ lenne, mert az anyák mindig tanúságot tehetnek, még a legnehezebb pillanatokban is, a gyengédségről, az odaadásról, az erkölcsi erőről – emelte ki a pápa, aki szerint az anyák egyúttal közvetítik a vallási élet legmélyebb értelmét: az imádságban, a vallásos lelkület legelemibb gesztusaiban, amiket a gyermek elsajátít, bele van írva a hit értéke az emberi létezésbe. Ez egy üzenet, amit a hívő anyák képesek átadni, mindenféle magyarázat nélkül is. Az majd később jön, de a hit sarja már itt van ezekben a legelső, értékes pillanatokban. Anyák nélkül nemcsak, hogy újabb hívők nem lennének, hanem maga a hit vesztené el egyszerű és mélységes melegét. Az egyház anya, a mi anyánk! Nem vagyunk árvák! Van anyánk! A Szűzanya, az egyház anyja a mi mamánk! Nem vagyunk árvák! Az egyház gyermekei vagyunk, a Szűzanya gyermekei vagyunk, anyáink gyermekei vagyunk – figyelmeztetett a Szentatya.

Ferenc pápa: Az anyák csendes vértanúsága életet ad a világnak, 2015. január 7.

TAIZE-I IMAÓRA: CSÜTÖRTÖK 19:30

Május hónapban templomi Taize-i imaóránk május 8-án, csütörtökön, 19:30-tól lesz. Várunk mindenkit szeretettel.

MÁJUSI LITÁNIÁK

Katolikus hagyomány szerint májusban a Lorettói litániát is gyakran imádkozzunk Szűz Mária tiszteletére, kérve az ő közbenjárását.

„A loretói litánia a Boldogságos Szűz Máriát köszöntő és segítségül hívó imádság. A Párizsban fönnmaradt, 1200 körüli rímes litániára vezethető vissza, mely valószínűleg a bizánci szertartás akathiszt himnusza hatására készült. Mai formája a 16. századból származik: a fennmaradt adatok szerint nyilvánosan imádkozták Loretóban, a bazilikában lévő Szent Házban szombat esténként. Nyomtatásban 1558-ban jelent meg Németországban, valószínűleg Kaníziusz Szent Péter kiadásában, aki Loretóban járva hallotta az imádságot. VIII. Orbán pápa a 17. század végén egyetemes használatra rendelte el a loretói litániát, a különböző helyi Mária-litániák helyett. XIII. Leó pápa ezt 1886-ban megerősítette.” – Május szép imádsága: a loretói litánia

Hétfőn, kedden, és szerdán 17 órától imádkozzunk a litániát az oltáriszentség előtt, majd rózsafüzér imádság következik.

Csütörtökön a reggeli szentmise után a szentségimádás elején imádkozzuk a litániát, pénteken pedig a reggeli szentmise után.

Vasárnapokon 9:40-től, a tízes szentmise előtt, mondjuk el a litániát.

GYEREKEK ÉNEKE: KÁJONI MISE, MÁJUS 11

Május 11-én az Újszegedi Szkóla ének- és zenekar szolgál a 10 órai szentmisén. A

„Kájoni Misét” énekli a kórus. Tételei a XVII.századi, Kájoni János erdélyi ferences szerzetes által összegyűjtött és a Cantionale Catholicum című, vallásos népénekeket tartalmazó korabeli énekeskönyvéből való válogatás. Dallamai nagyrésze a „Kájoni Kódex”-ből ismert himnusz, illetve zsoltár dallamok. .Ezek az énekek közvetlenül kapcsolódnak a szentmise cselekményeihez, közülük több megtalálható az „Éneklő Egyház” című énekeskönyvünkben is – olykor más szöveggel. A daloknak különleges hangulatot ad a régies szöveg.

A mise tételeit Szalay Olga (zenetudós, népzenekutató) válogatta, és adta közre. Az egyes tételekhez készült hangszeres kíséretet Pechan Zoltán hangszerelte át az újszegedi együttes adottságainak megfelelően. (L. Kecskés András és Olsvai Imre munkáinak illetve Fábri Géza „Égig érő énekek” című kiadványának darabjaiból.)

Az Újszegedi Szkóla az Árpád-házi Szent Erzsébet templomban havi rendszerességgel szolgál a szentmisén, vezeti a hívek énekét. Tagjai 7 – 18-éves korú lányok. A 7 fős kis kórushoz néha családtagok is csatlakoznak. A zenekar a templomhoz kapcsolódó hívek, illetve hangszert tanuló gyerekekből áll.

A szkóla vezetője Pechan Zoltán.

PERGOLESI: STABAT MATER – MÁJUS 12, 18 ÓRA

A szegedi Partiscum Kórus a Szegedi Szimfonikus Zenekar művészei kíséretében templomunkban adják elő Giovanni Battista Pergolesi művét a Stabat Matert.

„Az 1710-ben született, 26 éves Pergolesi a Stabat Matert életének utolsó heteiben, 1736-ban szerezte, és közvetlenül a tuberkulózis szövődményeként bekövetkezett halála előtt fejezte be Pozzuoliban, egy ferences kolostorban.

A 18. század első felében komponált Stabat Mater egy lelki duett, amely Szűz Máriáról, Krisztus anyjáról szól. […] A mű fő témáját a Szűzanya képezi, aki magát az emberiség bűneiért feláldozó Fiának szenvedéseit nézi, Jézus holttestét tartja karjai között. Egyetlen hívő sem tarthatná vissza könnyeit, a fájdalmas Szűzanya láttán. Az ima vers formájában épül fel. A versszakok meditatív, nosztalgikus jellegűek, belső érzéseket keltenek, amelyek célja, hogy minden ember lelkét közelebb vigyék a Szent Szűzhöz és az Úr Jézus Krisztus megváltó szenvedéséhez.” (forrás)

Előadja a Partiscum Kórus. Közreműködők: Szép-Szabó Dóra Cintia-szoprán, Rózsa Kitti- mezzoszoprán, valamint a Szegedi Szimfonikus Zenekar művészei.  Vezényel: Lázár Tamás

NOVUS SONUS KÓRUS SZOLGÁLATAL: MÁJUS 18, 10 ÓRA

Május 10-én, vasárnap, a 10 órai szentmise keretében a Novus Sonus kórus szolgál majd Flórián Gergely a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Ének-zene Tanszékének mesteroktatójának vezetésével..

III. SZENT JÓZSEF HACKATHON – AZAZ PROGRAMOZÓI HÉTVÉGE

Megszervezzük a III. Szent József Hackathont, azaz keresztény programozói hétvégét május 16 (péntek) – 18 (vasárnap) között. A hétvégén két tucat programozó fog dolgozni éjt nappallá téve kisebb nagyobb projekteken mint a miserend.hu, szentireas.eu, papima.hu, vagy a templomautomatika (sok egyéb mellett).

A hétvégi munka eredményeit mindenki számára szívesen bemutatjuk 18-án, vasárnap, a 10 órai szentmise után.

VENDÉGEK ÉS TÁVOLLÉTEK

Hétfőn a Napsugaras Tájház és a Szeged-Csanádi Egyházmegye Kateketikai Intézete szervezésében (és Laci atya támogatásával) megrendezett Bálint Sándor emlékverseny egyik állomásának adunk helyet, így közel száz kis diák jár majd nálunk. 

Közben a budapesti Szent Angéla Ferences Általános Iskola és Gimnázium egy osztálya tér be hozzánk egy pihenőre Zöldfásra menet. Valamint kedden talán a miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium egy osztályát is vendégül láthatjuk egy frissítőre.

Továbbá Búza Judit is újra vendégünk lesz.

SZENTMISESZÁNDÉKOK 

● Május 5. hétfő: 700  A jótevőkért

● Május 6. kedd: 700   Az Egyház és a Jézus Társasága Szükségleteiért

● Május 7. szerda: 700   +++ József, Anna és Benedek lü.

● Május 8. csütörtök: 700 A jótevőkért

● Május 9.  péntek: 700  

● Május 10. szombat: 800  1800 

● Május 11. vasárnap: 800    1000  1930  

LITURGIKUS REND A HÉTEN

* Május 5., Hétfő – Húsvéti idő 

 – 7:00 Szentmise; Szentségimádás egész nap és éjjel; 17:00 Litánia, utána Rózsafüzér 

* Május 6., Kedd – Húsvéti idő

 – 7:00 Szentmise; 17:00 Szentségimádás hajnali egyig; 17:00 Litánia, utána Rózsafüzér

* Május 7., Szerda –  Húsvéti idő vagy  Boldog Gizella királyné – emléknap

– 7:00  Szentmise;  17:00 Litánia, utána Rózsafüzér; 17:00-tól 22:00-ig szentségimádás

* Május 8., Csütörtök – Húsvéti idő 

– 7:00 Szentmise, utána Litánia; Szentségimádás 21:00-ig; 

* Május 9., Péntek – Húsvéti idő

– 6:45 Zsolozsma és 7:00 Szentmise, utána Litánia

* Május 10., Szombat – Húsvéti idő vagy De Avila Szent János áldozópap és egyháztanító emléknap

–  8:00 Szentmise; 18:00 Szentmise angol nyelven

* Május 11., Vasárnap – Húsvét 4. vasárnapja

– 7:30 Gyóntatás, 8:00 Szentmise; 9:40 Litánia; 10:00 Családos szentmise; 18:30 Szentségimádás és gyóntatás; 19:30 Szentmise