Értesítő

Mégis, éppen ebben a helyzetben az Úr arra biztat, hogy megragadjunk valami újat, születőben lévőt. Nem olyasmit, ami a jövőben fog végbemenni, hanem ami már most történik, ami sarjadóban van. Miről van szó? Mi születhet, sőt mi az, ami már kisarjadt egy ilyen vigasztalan és reménytelen helyzetben?

Ami születik, az egy új nép. Egy olyan nép, amely a múlt hamis biztosítékainak összeomlása után rájött arra, mi a lényeges: egységben maradni és együtt járni az Úr világosságában (vö. Iz 2,5). Egy olyan nép, amely képes lesz újjáépíteni Jeruzsálemet, mert – a Szent Várostól távol, a lerombolt templommal, ünnepélyes szertartások lehetőségétől megfosztva – megtanult más módon találkozni az Úrral: a szív megtérésében (vö. Jer 4,4), a jog és az igazságosság megélésében, a szegényekkel és a rászorulókkal való törődésben (vö. Jer 22,3), az irgalmasság cselekedeteiben.

Ugyanezt az üzenetet – más módon – az evangéliumi szakaszból is kiolvashatjuk (vö. Jn 8,1–11). Itt is egy személyről van szó, egy nőről, akinek romba dőlt az élete: nem földrajzi száműzetés, hanem erkölcsi kárhoztatás miatt. Ő egy bűnös nő, tehát távol áll a törvénytől, s ezért kiközösítésre és halálra van ítélve.

Úgy tűnik, számára sincs remény. De Isten nem hagyja el. Sőt, éppen akkor, amikor hóhérjai már köveket szorongatnak markukban, éppen ott, Jézus belép az életébe, megvédi és megmenti őt erőszakosságuktól, esélyt ad neki, hogy új életet kezdjen: „Menj” – mondja neki –, „szabad vagy”, „megmenekültél” (vö. Jn 8,11).

Ezekkel a drámai és megrendítő történetekkel a mai liturgia arra hív bennünket, hogy nagyböjti utunkon újítsuk meg bizalmunkat Istenben, aki mindig közel van hozzánk, hogy megmentsen bennünket. Nincs olyan száműzetés, nincs olyan erőszak, nincs olyan bűn, nincs az életnek semmilyen más valósága, amely megakadályozhatná őt abban, hogy az ajtónk előtt álljon és kopogtasson, készen arra, hogy belépjen, amint beengedjük (vö. Jel3,20). Sőt, különösen amikor a megpróbáltatások egyre nagyobbá válnak, kegyelme és szeretete még erősebben ragad meg bennünket, hogy felemeljen.

Ferenc pápa a betegekhez és az egészségügyi dolgozókhoz: A betegség a szeretet iskolája

PÁPAI IMASZÁNDÉK ÁPRILISRA:
AZ ÚJ TECHNOLÓGIÁK HELYES HASZNÁLATÁÉRT

Imádkozzunk, hogy az új technológiák használata ne helyettesítse az emberi kapcsolatokat, tartsa tiszteletben az emberi méltóságot, és segítsen megoldást találni korunk válságaira.

BETEGEK SZENTSÉGE: ÁPRILIS 6, 10 ÓRA

Köszönjük, hogy olyan sokan összejöttünk közösen ünnepelni azt, hogy sokan közülünk elfogadták a betegek szentségét, hogy az Úr így is tudja őket segíteni és támogatni betegségeikben.

Május 25-én, vasárnap, lesz hasonló helyzet. Akkor a közös elsőáldozás miatt ünneplünk majd mindannyian a Dómban.

VÁROSI KERESZTÚT: április 9, szerda

Idén ismét megrendezésre kerül a Városi Keresztút, amelyet rendhagyó módon 2025. április 9-én, szerdán tartunk. Szeretettel hívunk és várunk mindenkit 19:00 órától induló Városi Keresztútra. Utunk az Alsóvárosi Templomból fog indulni és a Dómban fog befejeződni. A 2025. Szentév jegyében az idei Városi keresztút témája a remény. 

NAGYHETI ÉS HÚSVÉTI SZERTARTÁSREND (előzetes)

Nagycsütörtök (április 17): nagycsütörtöki szertartás az utolsó vacsora emlékére 18:30, majd virrasztás.

Nagypéntek (április 18): keresztút 15:00; nagypénteki szertartás kereszthódolattal 18:30.

Nagyszombat: az év egyetlen napja amikor egészen elcsöndesedik a templom, amikor szentségeket sem szolgáltatunk ki (van némi kivétel). Amikor csak a sír van.

Húsvétvasárnap: előesti feltámadási szertartás, azaz húsvét vigíliája szombaton 20:30-kor angol nyelven. Majd vasárnap hajnalban 4:30-tól magyarul.

Húsvéthéftőn szentmise reggel nyolc órakor.

PÉNTEKEN KERESZTÚT

Nagyböjti péntekein 17:15-kor keresztutat járunk, hogy végig elmélkedve Krisztus szenvedését, közelebb engedjük magunkhoz Krisztus szeretetét.

MÁRCIUSI PÉNZÜGYI BESZÁMOLÓ (RÉSZLET)

Rezsi költségek: 500 m3 gázt használtunk el márciusban. (Ez annyi mint februárban. Valamire nem figyeltem eléggé, mert ez sok.) Ezért kb 155 ezer forintot fizettünk. Áramból 2180 kWh energiát fogyasztottunk el (nagyjából mint januárban és februárban is), de voltak már napsütötte napok így tovább emelkedő 1420 kWh termelés mellett 1400 kWh energiát kellett vásárolunk 130 ezer forint értékben. (A visszatáplált 640 kWh majd egyszer kapunk valamit.) A víz és csapadékelvezetés továbbra is 70e. Összesen 355e Ft

Sok egyéb, apróbb, kiadás mellett a legnagyobb a két jezsuita atya utáni 850 ezer forint amit a rendháznak fizetünk. Így februári működésünk költsége kb. 1,2 millió forint volt.

Legfőbb bevételek: 390e Ft perselyadományt kaptunk, 274e Ft érkezett banki átutalással, az AutoMáté digitális perselyből 95e érkezett (a februári adományok jöttek most meg). A jezsuita.hu/adomany online felületen – ahol rendszeres adományozást is be lehet állítani – most 3e Ft érkezett. (Minden kicsit köszönünk.) Miseszándékokra 33e Ft érkezett. A nálunk lelkigyakorlatozó miskolci  diákok után 144e forintot kaptunk. Összesen 939e Ft. 

Ebből az alapműködésünket fedezni tudjuk, sőt még a freskó világításra is jutott belőle.

A SZÍV MÁRCIUSI SZÁMA: A ZARÁNDOKLAT HAZATÉRÉS

Megkésve, de hozzánk is megérkezett A Szív jezsuita magazin márciusi, igen tartalmas, száma.

A márciusi Szív Rómában készült (több szempontból is jubileumi) címlapinterjújában Szentmártoni Mihály SJ szentévvel, zarándoklással, az egyház kilátásaival kapcsolatos gondolatait is olvashatjuk, átelmélkedhetjük gazdag életének meghatározó fordulatai mellett. Martos Levente Balázs a zarándok Szent Pál apostol alakjához vezet közelebb. Török Csaba a szentévre megjelent útikönyve kapcsán ad szempontokat ahhoz, hogyan tud a Rómába érkező zarándok lelki feltöltődésére is hangsúlyt helyezni.

VENDÉGEK ÉS TÁVOLLÉTEK

Szőcs László atya a hét második felében hazaérkezik. Laci atya csütörtök-péntek Zöldfásra megy, hogy egy karolinás osztálynak tartson lelkinapot és felkészülést lelkinap tartására.

Pénteken talán egy egész osztálynyi gyerek érkezik rövid pihenőre hozzánk. Majd a hétvégén először a székesfehérvári ciszterci gimnáziumból érkezik egy házaspár, majd a miskolci jezsuita gimnáziumhoz kötődően kap egy házaspár szállást nálunk.

SZENTMISESZÁNDÉKOK 

● Április 7. hétfő: 700 Az Egyház és a Jézus Társasága Szükségleteiért

● Április 8. kedd: 700   A Szentségimádás ügyéért, atyákért és a szentségimádókért

● Április 9. szerda: 700  ++ Terézia és Magdolna lü.

● Április 10. csütörtök: 700  Hivatásokért

● Április 11.  péntek: 700  

● Április 12. szombat: 800   A Jézus Társasága Halottaiért 1800   A jótevőkért

● Április 13. vasárnap: 800    ;  1000  nagymamáért és családjáért;1930   + édesanya Mária lü.

LITURGIKUS REND A HÉTEN

* Április 7., Hétfő – Nagyböjti idő vagy De la Salle Szent János áldozópap – emléknap

7:00 Szentmise; Szentségimádás egész nap és éjjel;

* Április 8., Kedd –  Nagyböjti idő 

 – 7:00 Szentmise; 17:00 Szentségimádás hajnali egyig;

* Április 9., Szerda –  Nagyböjti idő 

– 7:00  Szentmise; 17:00-tól 22:00-ig szentségimádás

* Április 10., Csütörtök – Nagyböjti idő 

– 7:00 Szentmise; Szentségimádás 21:00-ig; 18:30 Szentmise a kollégistáinkkal

* Április 11., Péntek – Nagyböjti idő vagy Szent Szaniszló püspök és vértanú– emléknap

– 6:45 Zsolozsma; 7:00 Szentmise; 17:15 Keresztút

* Április 12., Szombat – Nagyböjti idő vagy Ferrer Szent Vince áldozópap – emléknap

– 8:00 Szentmise;  18:00 Szentmise angol nyelven

* Április 13., Vasárnap – Virágvasárnap, vagyis az Úr szenvedésének vasárnapja
– 7:30 Gyóntatás, 8:00 Szentmise; 10:00 Családos szentmise; 18:30 Szentségimádás és gyóntatás; 19:30 Szentmise