Szent József – 2. Gyengéd apa
József látta, amint Jézus napról napra növekszik „bölcsességben, korban és kegyelemben Isten és az emberek előtt” (Lk 2,52). Ahogy az Úr Izraellel tette, úgy „tanította meg járni kézen fogva; olyan volt hozzá, mint az apa, aki arcához emeli a csecsemőt, aki föléje hajol, hogy megetesse” (vö. Oz 11,3–4).
Jézus Józsefben látta meg Isten gyengédségét: „Amilyen gyengéd egy apa gyermekei iránt, olyan gyengéd az Úr azokhoz, akik félik őt” (Zsolt 103,13).
József minden bizonnyal hallotta visszhangzani a zsinagógában a zsoltárok imádkozásakor, hogy Izrael Istene gyengéd Isten, aki jó mindenkihez, és „gyengédsége minden teremtményre kiterjed” (Zsolt 145,9).
Az üdvösség története gyengeségeinken keresztül „a remény ellenére történő reménykedésben” (Róm 4,18) megy végbe. Túl sokszor gondoljuk úgy, hogy Isten csak a jó és győztes oldalunkra számít, míg valójában terveinek többségét gyengeségünkön keresztül és annak ellenére valósítja meg.
Ez mondatja Szent Pállal: „Azért, hogy el ne bízzam magam, testembe tövist kaptam: a Sátán angyalát, hogy arcul csapdosson. Háromszor kértem az Urat, hogy ez távozzék tőlem; de ő azt mondta nekem: »Elég neked az én kegyelmem, az erő ugyanis az erőtlenségben nyilvánul meg teljesen«” (2Kor 12,7–9).
Ha ez az üdvrend perspektívája, akkor meg kell tanulnunk mély gyengédséggel elfogadni gyengeségünket.
A Gonosz arra késztet, hogy negatívan ítéljük meg esendőségünket, a Lélek azonban gyengéden napvilágra hozza azt. A gyengédség a legjobb módja annak, hogy megérintsük azt, ami törékeny bennünk. A másikra mutogatás és a másik megítélése igen gyakran annak a jele, hogy képtelenek vagyunk elfogadni magunkban saját gyengeségünket, saját gyarlóságunkat ugyanazon a területen. Csak a gyengédség ment meg bennünket a Vádló működésétől (vö. Jel 12,10). Ezért fontos, hogy találkozzunk Isten irgalmával, különösen a kiengesztelődés szentségében, az igazság és a gyengédség megtapasztalásával. Paradox módon a Gonosz is elmondhatja nekünk az igazat, de ha megteszi, azt azért teszi, hogy elítéljen bennünket. Tudjuk azonban, hogy az Istentől származó Igazság nem elítél, hanem befogad, átölel, támogat bennünket, és megbocsát nekünk. Az Igazság mindig úgy mutatkozik meg előttünk, mint a példázatban szereplő irgalmas Atya (vö. Lk 15,11–32): elénk jön, helyreállítja méltóságunkat, talpra állít, ünnepet rendez nekünk, azzal a megokolással, hogy „ez a fiam halott volt, de életre kelt, elveszett, de megkerült” (Lk 15,24).
József aggódásán keresztül is megvalósul Isten akarata, története, projektje. József így azt tanítja nekünk, hogy az Istenbe vetett hit magában foglalja azt a hitet is, hogy ő félelmeinken, gyarlóságainkon, gyengeségünkön keresztül is képes működni. Azt is tanítja, hogy az élet viharai közepette nem szabad félnünk Istenre hagyni életünk hajójának kormányát. Néha mi mindent szeretnénk ellenőrzésünk alatt tartani, de őneki mindig nagyobb a rálátása.
Ferenc pápa Apai szívvel kezdetű apostoli levele Szent Józsefről
BÚCSÚ UTÁN
Köszönet a sok-sok segítő kézért a búcsú előtt, alatt és után. Takarítástól, a szolgáláson át, az otthoni sütésig-főzésig mindenért. Köszönet mindenkinek, aki eljött, és aki bármilyen módon – akár „csak” imával is kísérte legnagyobb ünnepünket!
A több mint ötven embernek, akik valamilyen módon segítettek és önkénteskedtek 2024 során templomunkban, a hálánkat kifejező ígért kis ajándék nem marad el, várjuk érkezését!
BETEGEK SZENTSÉGE: ÁPRILIS 6, 10 ÓRA
Szeretettel hívunk minden idős vagy beteg testvérünket a betegek szentsége felvételére. Ebben a szentségben is többször fel lehet venni. Várjuk mindazokat akik korunknál vagy valamilyen állandó vagy aktuális betegségük kapcsán nagyon vágynak az Úr megerősítő kegyelmére.
A betegek szentségének felvétele nagyböjt 5. vasárnapján, április 6-án, a 10 órai szentmise keretében a Dómban lesz lehetőség. Feliratkozás a plébánián vagy nálunk a sekrestyében.
Ezen a napon templomunkban nem lesz 10 órás szentmise. Találkozzunk a Dómban!
VENDÉGEK ÉS TÁVOLLÉTEK
Köszönjük Thierry Monfils jezsuita atyának, hogy köztünk volt és várjuk vissza.
A héten Hiba György SJ, Mihalkov Ferenc SJ, és Kiss Ferenc SJ is megfordulnak nálunk, hogy jezsuiták együtt pihenve erősítsék egymást. Valamint Búza Judit is köztünk van még pár napig. Egy délelőtt erejéig a Szent Rozália szolgálat nyugdíjas klubja is megismerkedik velünk.
Jövő vasárnaptól Szőcs László atya lesz távol másfél hétre, mert lelkigyakorlatot tart szentelés előtt álló kispapoknak. Kísérjük a lelkigyakorlatukat és a növéndekékeket imáinkkal!
FACE2FACE IMAEST NÁLUNK
Csütörtökön, március 27-én, 19:30-tól face2Face imaest lesz nálunk az Ifjúságpasztorációs Iroda szervezésében. A hangulatos esetén szentségimádáson vehetünk részt, amit a Lelkes Zeneteam kísér. Valamint Koczó József tesz tanúságot. Gyertek, és találkozzunk szemtől szembe az Úrral!
PÉNTEKEN KERESZTÚT
Nagyböjti péntekein 17:15-kor keresztutat járunk, hogy végig elmélkedve Krisztus szenvedését, közelebb engedjük magunkhoz Krisztus szeretetét.
Április 4-én többnyelvű keresztút lesz az angol nyelvű közösséggel együtt.
SZERELÉS: SEGÍTSÉGET KERESÜNK
Április 4-5 (csütörtök-péntek) munkálatok lesznek várhatóan a templomban. Ehhez keresünk csütörtök reggelre (kb 7:40-8:30) pár embert akik segítenek egy nagyobb gépet tolni-vonni. Majd a két napon bármelyik szakára várunk egy-két segítőt, akik hoz-visz kisebb szerszámokat, felad-elvesz eszközöket, és így segíti a hatékony munkát.
SZENTMISESZÁNDÉKOK
● Március 24. hétfő: 700 Krisztina gyógyulásáért
● Március 25. kedd: 700 Hivatásokért
● Március 26. szerda: 700 + Ottóért
● Március 27. csütörtök: 700 A Jézus Társasága Halottaiért
● Március 28. péntek: 700 – ;
● Március 29. szombat: 800 + Juray, Gunda és Király családok lü. 1800 – ;
● Március 30. vasárnap: 800 – ; 1000 – ;1930 + szeretteimért
LITURGIKUS REND A HÉTEN
* Március 24., Hétfő – Nagyböjti idő
– 7:00 Szentmise; Szentségimádás egész nap és éjjel;
* Március 25., Kedd – Urunk születésének hírüladása (Gyümölcsoltó Boldogasszony) – főünnep
– 7:00 Szentmise; 17:00 Szentségimádás hajnali egyig; Közben 18:30 „Régi rítusú” katolikus szentmise
* Március 26., Szerda – Nagyböjti idő
– 7:00 Szentmise; 17:00-tól 22:00-ig szentségimádás
* Március 27., Csütörtök – Nagyböjti idő
– 7:00 Szentmise; Szentségimádás 19:00-ig; 19:30 Face2face imaest
* Március 28., Péntek – Nagyböjti idő
– 6:45 Zsolozsma és 7:00 Szentmise
* Március 29., Szombat – Nagyböjti idő
– 8:00 Szentmise; 18:00 Szentmise angol nyelven;
* Március 30., Vasárnap – Nagyböjt 4. vasárnap
– 7:30 Gyóntatás, 8:00 Szentmise; 10:00 Családos szentmise; 18:30 Szentségimádás és gyóntatás; 19:30 Szentmise