Értesítő

Nos, miről álmodik a názáreti József? Arról a csodáról álmodik, amelyet Isten visz végbe Mária életében, de arról a csodáról is, amelyet Isten az ő életében visz végbe: hogy vállalja azt az apaságot, amely képes megőrizni, megvédeni és továbbadni egy anyagi és szellemi örökséget. Menyasszonyának méhe Isten ígéretével terhes, ez az ígéret pedig olyan nevet visel, amelyben mindenki számára megadatik az üdvösség bizonyossága (vö. ApCsel 4,12).

Álmában József ezeket a szavakat hallja: „József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni feleségedet Máriát, hiszen a benne fogant élet a Szentlélektől van! Fiút fog szülni, akit Jézusnak nevezz el, mert ő szabadítja meg népét bűneitől” (Mt 1,20–21). Ezzel a kinyilatkoztatással találkozva József nem kér további bizonyítékot, hanem bízik.

József bízik Istenben, elfogadja Istennek az ő életéről és a jegyese életéről szőtt álmát.

Így belép az isteni ígéretet hittel, reménnyel és szeretettel megélni képes ember kegyelmi állapotába.

Mindezen események során József egy szót sem szól, hanem hisz, remél és szeret. Nem „levegőbe beszél”, hanem konkrét tettekkel fejezi ki magát. Ő azok közé tartozik, akikről Jakab apostol azt mondja, hogy „tettekre váltják az igét” (vö. Jak 1,22), tettekre váltják, megfoghatóvá teszik, életre váltják. József bízik Istenben, és engedelmeskedik: „Isten iránti belső ébersége […] egyszerűen magától engedelmességgé lesz” (Joseph Ratzinger – XVI. Benedek: A Názáreti Jézus, harmadik rész, A gyermekségtörténet, Szent István Társulat, Budapest, 2013, 48).

Testvéreim, mi is kérjük az Úrtól azt a kegyelmet, hogy többet hallgassunk, mint beszéljünk, kérjük annak kegyelmét, hogy Isten álmait álmodjuk, és felelősségteljesen fogadjuk Krisztust, aki keresztségünk pillanatától kezdve él és növekszik életünkben! Köszönöm!

Ferenc pápa katekézise: Szent Józsefhez hasonlóan váltsuk tettekre az igét 

(2025. január 29.)

SZÜLETÉSNAPI KÖSZÖNET

Nagyon szépen köszönök minden születésnapi köszöntést. A csodálatos kirakóst. A tényleg meglepetésre sikerült sütizős közösségi ünneplést. (Külön köszönet ezek összehozóinak!) De köszönet minden más köszöntésért, kedves szóért, támogatásért.

Oly’ szép dolog ilyen közegben öregedni! Köszönöm nektek!

SZENT BALÁZS PÜSPÖK ÉS VÉRTANÚ KÖZBENJÁRÁSÁRA

Szent Balázs püspök és vértanú emléknapján – február 3-án, hétfőn – a szentmise végén hagyományos Balázs áldásban is részesítünk mindenkit, hogy az Úr védelmezzen és támogasson minket minden betegségben, különösen is a különféle torokbajokban.

TAIZÉ IMAÓRA

Első péntekre készülve, a héten csütörtökön újra Taizei imaóra lesz templomunkban a szkólánk vezetésével, szentségimádás keretében este 19:30-tól 20:30-ig. A szentségimádás alatt gyónási lehetőség is lesz végig. Próba 18:30-tól a hittanteremben.

ANGOL KÖZÖSSÉGI ALKALOM

Február második szombatján – 8-án – az esti angol nyelvű mise után angol nyelvű közösségi estre hívunk mindenkit, nem csak a külföldieket. A mintegy egy órás programot Könyvesné Kószó Betti vezeti és van benne játék, beszélgetés, imádság.

KÉZMŰVES SZOMBATOK TAVALYI ÉVE

Nagyon esetleges, ki mikor jön el. Az  általunk meghirdetett programok az évközi eseményekhez igazodnak. Ezeken is esetleges a megjelenés. [Van egy-kettő amin jó sokan vagyunk, másokon csak egy szűk szinte belső kör.]

Lenne idő és lehetőség egyéb témák megvalósításához, de nincs igény rá. Lehetne olyan témákat előhozni, amit szeretnének megtanulni (pl.: agyagozás, sütemények készítése, főzési tanfolyam, játék készítése rongyokból, stb.) Igazából ha kellene szívesen felkészülünk, de volt olyan , hogy a több órás (néha ez lehet 10-15 óra) felkészülés, és előkészület után 2-3 fő jött el. – Szabó Feri bácsi

Csoportjainkat évértékelésre, reflexióra, bemutatkozásra hívtam. Szabó Zsuzsi és Feri bácsi szervezte kézműves szombatok nem külön csoport, mégis mint rendszeres program szívesen hívtam őket mostani reflexióra is. Természetesen bármikor lehet csatlakozni a kézműves szombatokhoz és köszönet a szervezésben segédkezőknek.

Még nem visszajelző csoportok: https://forms.gle/uFVBwVnzGf7a1yba8 .

PÁPAI IMASZÁNDÉK FEBRUÁRRA:
PAPI ÉS SZERZETESI HIVATÁSOKÉRT

Imádkozzunk, hogy egyházi közösségünk örömmel és nyitottsággal fogadja azoknak a fiataloknak a vágyait és kérdéseit, akik hívást éreznek Krisztus szolgálatára a papságban vagy a szerzetesi életben.

MISKOLCI DIÁKOK LELKIGYAKORLATA: FEBRUÁR 7-9

Idén is érkeznek hozzánk a miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvoda végzős növendékei közül nyolcan, hogy egy munkás lelkigyakorlaton vegyen részt, ahol munkában, tevékenységbe, csiszolásban és fűrészelésben is próbáljuk közösen megtapasztalni a mindig közöttünk élő Istent. 

Szívesen fogadok a szervezésbe segítséget! Keresek vállalkozót a vasárnapi ill. szombati meleg ebéd egy-egy részletének elkészítéséhez (leves féle, főétel) 8 végzős fiú (és némi jezsuita) számára. Köszönöm!

HÁZASSÁG HETE

Február 9-16. között lesz idén a házasság hete sok szegedi programmal is. Templomunkban 16-án, vasárnap, a 10 órai szentmise keretében örömmel megáldunk minden házaspárt! Minden évfordulóst és évfordulótlant is! Feliratkozás (nevekkel, házasságkötés időpontjával) a sekrestyében február 9-ig.

SZENT JÓZSEF ÚJRA ÚTON

Templomunk védőszentjének, Szent Józsefnek szobra újra szívesen járja a családokat, közösségeket, csoportokat, egyéneket. Vigyük otthonunkba és egy-egy héten át kísérjük imáinkkal egész templomi közösségünket és Egyházunkat.

A bejárati faliújságon látható, mely hetek szabadok még. Feliratkozás a sekrestyében.

VENDÉGEK ÉS TÁVOLLÉTEK

Pénteken az Okosotthon Guru szervezésében okosotthon és és (templom)automatika telepítésben jártas csapat volt a vendégünk. A kütyükről beszélgetés felszíne alatta ismerkedtek a templommal, Egyházzal, Istennel.

ÉRTESÍTŐ EMAILBEN

Heti Értesítőnk megtalálható a honlapunkon is https://szentjozsef.jezsuita.hu/, de szívesen elküldjük mindenkinek emailnen is. Az emailes Értesítőhöz egy üres levelet kell csak küldeni a [email protected] címre, vagy fel lehet iratkozni a sekrestyében is!

SZENTMISESZÁNDÉKOK 

● Február 3. hétfő: 700 Az Egyház és a Jézus Társasága Szükségleteiért  

● Február 4. kedd: 700   + Aladár

● Február 5. szerda:  700  

● Február 6.. csütörtök: 700  Hivatásokért   

● Február 7.  péntek: 700  

● Február 8. szombat: 800  1830   

● Február 9. vasárnap: 800 –; 1000  +Hegedűs és Ördögh családért, hozzátartozókért;  1930 

LITURGIKUS REND A HÉTEN

* Február 3., Hétfő – Évközi idő vagy Szent Balázs püspök és vértanú vagy Szent Anszgár (Oszkár) püspök – emléknapok

 7:00 Szentmise; Szentségimádás egész nap és éjjel;

* Február 4., Kedd –  Évközi idő vagy De Brito Szent János, áldozópap, Boldog Acquviva Rudolf áldozópap és társai, vértanúk emléknap

– 7:00 Szentmise; 17:00 Szentségimádás hajnali egyig;

* Február 5., Szerda –  Szent Ágota szűz és vértanú – emléknap

– 7:00 Szentmise; 17:00 Szentségimádás 23:00-ig

* Február 6., Csütörtök – Miki Szent Pál szerzetes és társai; Boldog Spinola Károly és Kimura Sebestyén, áldozópapok és társaik, Boldog Kibe Kasui Péter áldozópap és társai – emléknap

– 7:00 Szentmise; Szentségimádás 20:30-ig; 19:30-20:30 Taizéi imaóra; 

* Február 7., Péntek – Évközi idő

– 7:00 Szentmise és Litánia

* Február 8., Szombat – Évközi idő vagy Emiliáni Szent Jeromos vagy Bakhita Szent Jozefina szűz vagy Szűz Mária szombati emléknapja emléknapok

– 8:00 Szentmise; 18:30 Szentmise angol nyelven; 

* Február 9., Vasárnap – Évközi 5. vasárnap

– 7:30 Gyóntatás, 8:00 Szentmise; 10:00 Családos szentmise; 18:30 Szentségimádás és gyóntatás; 19:30 Szentmise