Értesítő

A jel olyan jelzés, amely Isten szeretetét tárja fel, vagyis nem a cselekedet erejére hívja fel a figyelmet, hanem az azt kiváltó szeretetre. A jel tanít nekünk valamit Isten szeretetéről, aki mindig közeli, gyengéd és könyörületes. Az első jel akkor történik, amikor két friss házas nehéz helyzetbe kerül életük legfontosabb napján. A lakodalom kellős közepén elfogyni látszik egy lényeges dolog, a bor, és fennáll a veszély, hogy a vendégek kritikája és elégedetlensége közepette kialszik az öröm. Képzeljük el, hogyan folytatódna egy lakodalom csak vízzel! Borzalmas lenne, a házaspár nagyon felsülne!

A Szűzanya az, aki észreveszi a problémát, és diszkréten felhívja rá Jézus figyelmét. Feltűnés nélkül, szinte észrevétlenül avatkozik be. Minden a háttérben, a „színfalak mögött” zajlik: Jézus azt mondja a szolgáknak, hogy töltsék meg a korsókat vízzel, amelyből aztán bor lesz. Így cselekszik Isten: közelien és diszkréten. Jézus tanítványai észlelik ezt: látják, hogy neki köszönhetően a lakodalom még szebb lett. Jézus viselkedésmódját is látják, az ő rejtőző szolgálatát – Jézus ilyen: rejtőzve segít, szolgál bennünket a bajban –, olyannyira, hogy aztán a dicséretet a jó borért a vőlegény kapja. Senki sem vett vette észre, mi történt, csak a szolgák tudják. A hit magja így kezd el kifejlődni bennük, vagyis kezdik elhinni, hogy Jézusban Isten, Isten szeretete van jelen.

Jó belegondolni, hogy az első jel, amelyet Jézus tesz, nem egy rendkívüli gyógyítás vagy csoda a jeruzsálemi templomban, hanem egy olyan gesztus, amely hétköznapi emberek egyszerű és konkrét szükségletét elégíti ki, egy bizalmas gesztus, mondhatni „lábujjhegyen”, diszkréten, csendben végbevitt csoda.

Ő készen áll, hogy segítsen nekünk, hogy felemeljen bennünket! És ha figyelünk ezekre a „jelekre”, meghódít bennünket az Ő szeretete, és tanítványai leszünk. […]

Nem szab határokat, és nem kér tőlünk kamatot. Jézus jelében nincs helye hátsó szándékoknak, a házaspárral szembeni követeléseknek. Nem, az öröm, melyet Jézus a szívünkben hagy, teljes és érdekmentes! Nem felhígított öröm!

Ferenc pápa vasárnap délben: Isten a legjobbat akarja nekünk, azt akarja, hogy boldogok legyünk! (2022. január 16.)

VISSZATEKINTÉS 2024-RE!

Milyen volt 2024 a templomban? Mennyi volt a gázszámla és milyen programok voltak? Mégfontosabb kérdés: hol találkoztál Istennel, merre vitt a Lélek.

Kérlek, hogy írd meg te is, hogy ebben az évben milyen hozzánk kapcsolódó történeted, élményed, találkozásod volt, ami valamilyen formában segítette a lelkedet, segített növekedni a szeretetben, segített Isten jelenlétét jobban átélni.

Papíron is megírható a padsorok mögött, vagy online is csak pár perc:  https://forms.gle/5sHNkPdmf3KRcbzH8 

IMÁDSÁG A KRISZTUS HÍVŐK EGYSÉGÉÉRT

Ezen a héten minden nap közösen imádkozhatunk azért, hogy valahogy Isten kegyelméből legyen eggyé Krisztus Egyháza. Nagy bűnünk, nekünk keresztényeknek, hogy hagytuk hogy darabokra szakadjunk. És nagy irgalma az Úrnak, hogy így is velünk van és támogat minket. Fogjunk hát össze újra és újra az ökumenizmusért, hogy amit ember szétdarabolt, azt Isten újra eggyé formálja! 

A héten minden nap este 6 órakor lesz közös imádság szeged valamelyik templomában:

  • Vasárnap 18 órakor a Kálvin téri Református templomban.
  • Hétfőn 6-kor a Fogadalmi templomban (Dóm)
  • Kedden este az evangélikus templomban (Tisza Lajos krt. 16.)
  • Szerdán a Szent Rozália-kápolnában (Lechner tér 9.)
  • Csütörtökön a Baptista Imaházban (Hétvezér u. 5/b), ahol gyerekvigyázás is lesz.
  • Pénteken a Kalkuttai Teréz Anya Templomban (Újszeged), szintén gyerekvigyázással.
  • Szombaton este 6 órakor a Szent Gellért Templomban (Tátra tér)
  • Január 26-án, vasárnap 18 órakor pedig a Honvéd téri Református Templomban.

Imádkozzunk együtt!

HÁZASSÁG HETE

Február 9-16. között lesz idén a házasság hete sok szegedi programmal is. Templomunkban 16-án, vasárnap, a 10 órai szentmise keretében örömmel megáldunk minden házaspárt! Minden évfordulóst és évfordulótlant is! Feliratkozás (nevekkel, házasságkötés időpontjával) a sekrestyében február 9-ig.

SZEGEDI ÖSSZ-ÖKUMENIKUS- PASSIÓJÁTÉK

Közös passiójátékra hív és vár minden érdeklődőt a Liget Társulat. A keresztény társulat szeretettel vár minden felekezetből, közösségből, de akár egyénileg is Szegedről és a környékbeli településekről szereplőket illetve segítőket. Jelentkezni a [email protected]-en vagy a Liget Társulat Újszegedi Kolping Facebook oldalán lehetséges. Még éppen ezen a héten!

SZENT JÓZSEF ÚJRA ÚTON

Templomunk védőszentjének, Szent Józsefnek szobra újra szívesen járja a családokat, közösségeket, csoportokat, egyéneket. Vigyük otthonunkba és egy-egy héten át kísérjük imáinkkal egész templomi közösségünket és Egyházunkat.

A bejárati faliújságon látható, mely hetek szabadok még. Feliratkozás a sekrestyében.

ÉRTESÍTŐ EMAILBEN

Heti Értesítőnk megtalálható a honlapunkon is https://szentjozsef.jezsuita.hu/, de szívesen elküldjük mindenkinek emailnen is. Az emailes Értesítőhöz egy üres levelet kell csak küldeni a [email protected] címre, vagy fel lehet iratkozni a sekrestyében is!

VENDÉGEK ÉS TÁVOLLÉTEK

Elek Laci atya jövő hétvégén Tahiban – Budapest mellett – lelkigyakorlatot vezet majd Csáky-Pallavicini Zsófiával gyermekvédelemben dolgozó szakemberek számára.

SZENTMISESZÁNDÉKOK 

● Január 20. hétfő: 700 A Jézus Társasága Halottaiért   

● Január 21. kedd: 700   + László

● Január 22. szerda:  700   Oltványi Mihály és Mészáros Anna üdvéért

● Január 23. csütörtök: 700  Generális szándékára   

● Január 24.  péntek: 700   + Sándor és é. gyermek és családja

● Január 25. szombat: 800   Hálából Irénke életéért;  1830   Hivatásokért

● Január 26. vasárnap: 800 –; 1000 + Bencsik és Mándoki család é. és + tagjaiért; 1930   —

LITURGIKUS REND A HÉTEN

* Január 20., Hétfő – Évközi idő vagy Szent Fábián pápa és vértanú vagy  Szent Sebestyén vértanú vagy Boldog Özséb áldozópap – emléknapok

 7:00 Szentmise; Szentségimádás egész nap és éjjel;

* Január 21., Kedd –  Szent Ágnes szűz és vértanú emléknap

– 7:00 Szentmise; 17:00 Szentségimádás hajnali egyig;

* Január 22., Szerda –  Évközi idő vagy Szent Vince diakónus és vértanú vagy Boldog Batthyány-Strattmann László hitvalló – emléknapok

– 7:00 Szentmise; 17:00 Szentségimádás 23:00-ig

* Január 23., Csütörtök – Évközi idő 

– 7:00 Szentmise; Szentségimádás 21:00-ig

* Január 24., Péntek – Szalézi Szent Ferenc püspök és egyháztanító – emléknap

– 6:45 Zsolozsma és 7:00 Szentmise 

* Január 25., Szombat 🙂 – Szent Pál apostol megtérése (Pál fordulása) – ünnep

– 8:00 Szentmise; 18:30 Szentmise angol nyelven; 

* Január 26., Vasárnap – Évközi 3. vasárnap

– 7:30 Gyóntatás, 8:00 Szentmise; 10:00 Családos szentmise; 18:30 Szentségimádás és gyóntatás; 19:30 Szentmise