Értesítő

[…]

És ezzel elérkeztünk a második szemponthoz: a jelenlét szépsége. Ezt szimbolizálják a kina-kagylók, amelyekkel e templom szentélye díszítve van, és amelyek a jólét jelképei. Arra emlékeztetnek bennünket, hogy az Atya szemében itt a legszebb kincs mi vagyunk, akik Jézus köré gyűlve, Mária köpenye alatt, lélekben összekapcsolódva az Úr által ránk bízott fivéreinkkel és nővéreinkkel, akik nem lehetnek itt, és akiket az a vágy hajt, hogy az egész világ megismerje az evangéliumot, és velünk osztozhasson annak erején és fényén.

James azt kérdezte, hogyan lehet átadni a missziós lelkesedést a fiataloknak. Nem hiszem, hogy lennének rá „technikák”. Egy kipróbált és bevált módszer az, hogy ápoljuk és megosztjuk velük annak örömét, hogy egyház vagyunk (vö. XVI. Benedek pápa: Homília a Latin-Amerikai és Karibi Püspökök V. Általános Konferenciáját megnyitó misén, Aparecida, 2007. május 13.), befogadó otthon, élő kövekből épült ház, mely válogatott, értékes, az Úr által egymás mellé helyezett és szeretete által egymáshoz erősített kövekből áll (vö. 1Pét 2,4–5). Így, ahogyan Grace emlékeztetett bennünket, felidézve szinódusi tapasztalatait, egymás megbecsülésével és tiszteletével, egymás szolgálatára állással megmutathatjuk nekik és minden velünk találkozónak, milyen szép együtt követni Jézust és hirdetni az ő evangéliumát.

A jelenlét szépségét tehát nem annyira a nagy eseményeken és a siker pillanataiban tapasztalhatjuk meg, hanem inkább abban a hűségben és szeretetben, amellyel nap mint nap igyekszünk együtt növekedni.

És ezzel elérkeztünk a harmadik s egyben utolsó szemponthoz: a növekedés reményéhez. […]

Ferenc pápa az Egyház képviselőihez Pápua Új-Guineában: Befogadó otthon legyen egyházatok! – 2024. szeptember 7.

PÁPAI SZEPTEMBERI IMASZÁNDÉK: A Föld kiáltásáért

Imádkozzunk, hogy mindannyian meghalljuk szívünkkel a Föld, a természeti katasztrófák és a klímaváltozás áldozatainak kiáltását, személyes elkötelezettséget vállalva arra, hogy gondoskodunk a világról, amelyben élünk.

NOVÍCIUSOK FOGADALOMTÉTELE

A jezsuitának jelentkező fiatalok két év Olaszországban töltött próbaidő azaz a noviciátus után egyszerű örök fogadalmat tesznek, hogy örökre szegénységben, tisztaságban, engedelmességben szeretnének élni a Jézus Társasága alkotmánya szerint.

Örömmel adjuk hírül, hogy szeptember 15-én, vasárnap, a délután NÉGY órakor kezdődő szentmise keretében Budapesten, a Jézus Szíve Jezsuita Templomban fogadalmat tesznek novíciusaink: Bárczi Domonkos, Hódsági Kristóf és Kovács György. 

Az ünnepre mindenkit szeretettel látunk! Az Úr tegye teljessé a jót amit elkezdett bennük!

TÁVOLLÉTEK

Nagy Ernő testvér szeptember 11 és 18 között lesz távol. Elek Laci atya pedig hétfőn-kedden az AI Summit konferencián vesz részt.

VENDÉGEK: ELEK CSALÁD

A hétvégén, péntek délutántól vasárnap délutánig, Elek Laci atya családja látogat Szegedre. Szülein kívül eljön mind az öt testvére, és nekik a családjaik is. Köszönjük a türelmet hozzájuk – minden helyiséget használni fognak – és köszönjük a segítségeket is.

SZENT JÓZSEF

Templomunk védőszentjének, Szent Józsefnek szobra adventig még szívesen járja a családokat, közösségeket, csoportokat, egyéneket. Vigyük otthonunkba és egy-egy héten át kísérjük imáinkkal egész templomi közösségünket és Egyházunkat.

A bejárati faliújságon látható, mely hetek szabadok még. Feliratkozás a sekrestyében.

AUGUSZTUS REZSI: víz, villany, gáz

Augusztusi villanyszámlánk várhatóan megközelíti majd a 120 ezer forintot, mert 880 kWh energiát vásároltunk az villamoshálózatból. Viszont, bár 2140 kWh energiát használtunk el főként a templom hűtésére (280 ezer forint értékben), a napelemek kiváló termelése miatt 150 kWh energia pluszban fejeztük be a hónapot, így a 2025 áprilisában esedékes elszámolásból pozitívan jövünk majd ki.

Gáz fogyasztásunk nem volt. 

Vízdíjat minden hónapban 20 ezer forintot fizetünk. Csapadékvíz elvezetéséért minden hónapban fizetünk 50 ezer forintot, a csapadék mennyiségétől függetlenül.

MEGJELENT AZ A SZÍV ŐSZI SZÁMA

A SZÍV szeptemberi lapszáma kísérletet tesz arra, hogy: nagy elődök és világos vízióval rendelkező kortársak segítségével mutasson fel követésre – akár „bekövetésre” – érdemes példákat. 

Mindenki vágyik arra, hogy legyen iránya, célja az életének. Összemérjük magunkat másokkal, szeretnénk tudni, kik vagyunk, hol tar­tunk életünk útján. Segíti az orientációt, ha van pél­daképünk, aki valamilyen tulajdonságával „tekinté­lyes” a számunkra, s akihez szeretnénk hasonlóvá válni. 

 A címlapinterjúban a Semmelweis, illetve a Magdolna című filmekből ismerős Nagy Katica színésznő vall önazonosságról, hitelességről, belső szabadságról. 

A további tartalomból: Mit tenne ma Szent Ignác?; Egy XX. századi apostol: Bíró Ferenc SJ élete és munkássága; Részlet a Legyél te iS Jézus társa! címmel hamarosan megjelenő új könyvből; Interjú a frissen kitüntetett Holczinger Ferenc SJ iskolaigazgatóval; Példaképek vagy bálványok? Mit csinál és mire jó egy influenszer?; Hőstípusok és hőskultusz Hollywoodban; Beszélgetés Nikolaas Sintobin flamand jezsuitával valamint különösen is ajánljuk a lapot mindenkinek, aki szívén viseli a szeptembertől Kanadában tovább szolgáló Horváth Árpád SJ sorsát: Apám vállán című új, megrendítő novellájából megsejthetjük, mi a titka mindannyiunk által oly jól ismert közösségformáló lendületének, nagyvonalúságának, vendégszeretetének, de olvashatjuk sorait a több mint másfél évtizedes budapesti állomáshelyétől és közösségeitől vett jelképes búcsúként is.

LITURGIKUS REND A HÉTEN

* Szeptember 9., Hétfő – Claver Szent Péter áldozópap emléknap

7:00 Szentmise; 17:15 Rózsafüzér; Utána szentségimádás egész nap és éjjel. 

* Szeptember 10., Kedd – Évközi idő vagy Boldog Gárate Ferenc, szerzetes – emléknap

–7:00 Szentmise; 17:00 Szentségimádás hajnali egyig; 17:15 Rózsafüzér

* Szeptember 11., Szerda – Évközi idő

– 7:00 Szentmise; 17:00 Szentségimádás 23:00-ig; 17:15 Rózsafüzér

* Szeptember 12., Csütörtök – Szűz Mária Szent Neve – emléknap

 – 7:00 Szentmise; Szentségimádás 21:00 ig

* Szeptember 13., Péntek – Aranyszájú (Krizosztomosz) Szent János püspök és egyháztanító – emléknap 

– 6:45 Zsolozsma és  7:00 Szentmise

* Szeptember 14., Szombat – A Szent Kereszt felmagasztalása – ünnep

– 8:00 Szentmise;  17:45 Rózsafüzér; 18:30 Szentmise; 

* Szeptember 15., Vasárnap – Évközi XXIV. vasárnap
– 7:30 Gyóntatás, 8:00 Szentmise; 10:00 Családos szentmise; 18:30 Szentségimádás és gyóntatás; 19:30 Szentmise

SZENTMISESZÁNDÉKOK 

● Szeptember 9. hétfő: 700  Szentségimádás ügyéért, atyákért, hívekért

● Szeptember 10. kedd: 700    ++ Erzsébet és Márton 

● Szeptember 11. szerda: 7 00  Az Egyház és a Jézus Társasága Szükségleteiért

● Szeptember 12. csütörtök: 700  –

● Szeptember 13. péntek: 700   A jótevőkért

● Szeptember 14. szombat: 800  + Nyári Imre és + feleségéért;  1830   –

● Szeptember 15. vasárnap: 800  + Gresz Katalin lü.; 1000 –-  é. édesapáért ; 1930   –