JÚLIUSI PÁPAI IMASZÁNDÉK: A betegek lelkipásztori gondozásááért
Imádkozzunk, hogy a betegek kenetének szentsége közvetítse az Úr erejét az abban részesülőknek és szeretteiknek, és egyre inkább az együttérzés és a remény látható jelévé váljon mindenki számára.
Ferenc pápa videója magyar felirattal: https://www.youtube.com/watch?v=WDTzhj-qqk0
KÖSZÖNETEK
Az elmúlt héten a miskolci jezsuita gimnázium Magis diákkórusa járt Szegden, akiket meg is vendégeltünk egy ebéddel és egy útravaló hidegcsomaggal. Valamint az egyházmegyei Karitász napközis tábornak egyik napjának is helyet adtunk.
Köszönjük a sok-sok különféle segítséget a programok lebonyolításában. És az anyagi támogatást is, amiből így megengedhettük magunknak ezt a meghívást.
VENDÉGEK ÉS TÁVOLLÉTEK
Szőcs László atya július végéig különféle lelkigyakorlatokat vezet, kísér, és azokon részt vesz. Kísérjük imáinkkal a lelkigyakorlatozókat!
Örömmel köszöntjük Tamás Barna jezsuita atyát, aki nálunk tölti ezt a hetet.
A hétvégén a templomban kap szállást Laci atya két barátja, a miskolci jezsuita gimnázium két öregdiákja Paholics Erzsi és Novella Boglárka.
MEGJELENT AZ A SZÍV MAGAZIN NYÁRI DUPLA SZÁMA
A jezsuita havilap legfrissebb számának témáiból: „Itt a Szívem!” – Beszélgetés Szakács Péter atyával Bódi Mária Magdolna boldoggá avatásáról; Kegyelemmel teljes: Nagyboldogasszony ünnepéről; Jezsuiták az atombomba gombafelhője alatt; Foci, futás, lelkiség; Zsákutcában az autóipar?; Nyári filmmustra. Valamint „Világítótornyok helyett révkalauzok” címmel Elek Laci atya vizes lelkiségi írásaiból is lehet szemezgetni.
Reméljük hamarosan megérkezik adománypultunkhoz is.
LITURGIKUS REND A HÉTEN
* Július 8., Hétfő – Évközi idő
– 7:00 Szentmise; 17:15 Rózsafüzér; Utána szentségimádás egész nap és éjjel.
* Július 9., Kedd – Mangin Szent Leó Ignác áldozópap, Zhu Wu Mária és társaik, vértanúk – emléknap
–7:00 Szentmise; 17:00 Szentségimádás hajnali egyig; 17:15 Rózsafüzér;
* Július 10., Szerda – Évközi idő
– 7:00 Szentmise; 17:00 Szentségimádás 23:00-ig; 17:15 Rózsafüzér
* Július 11., Csütörtök – Szent Benedek apát, Európa fővédőszentje – ünnep
– 7:00 Szentmise; Szentségimádás 21:00 ig;
* Július 12., Péntek – Évközi idő
– 7:00 Zsolozsma és Szentmise
* Július 13., Szombat – Évközi idő vagy Szent II. Henrik császár vagy Szűz Mária szombati emléknap – emléknapok
– 8:00 Szentmise; 18:30 Szentmise
* Július 14., Vasárnap – Évközi XV. vasárnap
– 7:30 Gyóntatás, 8:00 Szentmise; 10:00 Családos szentmise; 18:30 Szentségimádás és gyóntatás; 19:30 Szentmise
SZENTMISESZÁNDÉKOK
● Július 8. hétfő: 700 –
● Július 9. kedd: 700 Szentségimádás ügyéért, atyákért, hívekért
● Július 10. szerda: 700 + Dr. Sahin –Tóth István lü., 80. születésnapi megemlékezés
● Július 11. csütörtök: 700 Az Egyház és a Jézus Társasága szükségleteiért
● Július 12. péntek: 700 Hivatásokért
● Július 13. szombat: 800 – 1830 –
● Július 14. vasárnap: 800 1000 Fukker J. Miklós plébánosért és a Török család é. és + tagjaiért; 1930 –