Értesítő

KÖSZÖNET A BÚCSÚ UTÁN

Kedves Közösség! Életem első Szent József búcsúja csodaszép volt. Olyan jól esett a lelkemnek amikor a megtelt templomban zengett a közös ének, vagy a lelkemet érintette a többszólamú kórusmű. A templom fényeit is örömmel nézem, és várom a közös munkát amikor a régi lámpák nyomait szépen lefestjük majd. A közös vacsora a maga egyszerűségével a jó hangulat és a hatalmas tömeg miatt sokat adott. Milyen jó, hogy csak virsliből volt kevés, saláta – amit ti hoztatok össze – jutott bőven mindenkinek. Amikor pedig vége volt az ünnepnek – sőt már alatta is – nem volt hiány segítő kézben sem. Remélem senkire nem jutott túl sok, és mindannyian kivehettük részünket az örömben. Isten nagyobb dicsőségére. – Laci atya

KÖSZÖNET A LÁMPÁKÉRT

A búcsú napján délre megérkeztek az új lámpák utolsó alkatrészei is, így főünnepünkön teljes pompájában láthattuk templomunkat. A szentélyt és annak mennyezetét immár 12 darab új meleg fényű irányított lámpa világítja meg. Szűz Mária és Krisztus urunk szobra is kapott csendes háttérvilágítást. Az egyik felszabadult régi reflektorunk pedig felkerült a tetőre. Mindez nem valósulhatott volna meg nagylelkű támogatók nélkül. 

Köszönjük Cselovszky Évának, Dávid Szaniszlának, Hegedűs Józsefné Terikének, Herczeg Lászlónénak, Dr. Lehoczky Endréné, Nagy Sándorné, Vermes Jánosnak, Xavéri Szent Ferencnek, és további névtelen adományozóinknak.

KASZAP SZABADEGYETEM – MÁRCIUS 27. HÉTFŐ

Márc. 27. hétfőn, 18:00 órakor templomunk hittantermében folytatódik a Kaszap István Jezsuita Szakkollégium szabadegyeteme, melynek vendégei: Földváry Miklós és Máté-Tóth András vallástudósok. Az előadás címe: Quo vadis, Ecclesia?

A vitaest központi témája a liturgia valamint a Katolikus Egyház közéletének fontos kérdései: Mennyiben állandó és mennyiben változó a liturgia? Mi a hívek szerepe az egyházban? Milyen volt az egyház múltja, és hogyan viszonyuljon hozzá a jelenben? Hagyomány és progresszió kizárják vagy kiegészítik egymást?

NAGYBÖJTI PÉNTEKEK

Nagyböjt péntekjein keresztutat végzünk csoportjaink vezetésével – 17:15-kor. A következőt a Rózsafüzér csoport vezeti majd. Köszönjük a Karitász csoport által vezetett keresztutat, amiben pénteken volt részünk.

VÁROSI KERESZTÚT – MÁRCIUS 29. SZERDA

Március 29-én, szerdán 19 órakor kezdődik a városi keresztút a Dómtól a Dómig, melynek 11. állomása a templomunknál lesz. Idén keresztúti imádságunkat  városunk, hazánk és a világ békéjéért ajánljuk fel. Ferenc pápa Magyarországi látogatására készülve a Városi Keresztút mottója: „A kereszt híd a múlt és a jövő között.” További részletek a Szegedi Katolikus Egyetemi Lelkészség illetve a Szegedi Esperesség oldalán olvashatók majd.

HÚSVÉTI ELŐKÉSZÜLETEK

 Nagytakarításáprilis 1., szombat délelőtt: mindenkit szeretettel várunk, bárhogyan is kötődjön hozzánk, bármelyik csoportba is járjon.

Előtte, március 31. pénteken, munka után „koszolós takarításra” várunk segítőket. Húsvétra készülve glettelünk, csiszolunk, fúrunk, festéket keverünk, falat javítunk majd. Akár már délután 3 órától lehet csatlakozni, és este 8 óráig biztosan itt leszünk.

A szent sír hagyományos felállítása a kápolnában nagyszerdán a reggeli mise után történik, erre is várunk segítőket.

HÚSVÉTI LITURGIKUS REND

Virágvasárnap: Barkaszentelést végzük a 10 órás szentmise kezdetén. Örömmel fogadunk barka-csokrot a testvérektől, hogy mindenki tudjon majd haza vinni szentelt barkát.

Nagycsütörtök: 18:30 Szentmise az utolsó vacsora emlékére. Benne a hagyományos lábmosással, mely a közösségünk minden részét képviselő tizenkét embert fog érinteni férfiakat és nőket, kicsiket és nagyokat egyaránt. Ministráns próba délelőtt 11-től maximum 12:30-ig.

Nagypéntek: a szertartás 18:30-kor kezdődik. Előtte 15 órától keresztutat járunk a templomban. A délelőtt folyamán végig gyóntatás lesz a Dómban, idegen nyelven is, a jezsuita atyák közreműködésével. Ministráns próba templomunkban az esti szertartásra valószínüleg 11 órától lesz. 

Nagyszombat: hívunk mindenkit csöndes szentsír látogatásra végig a nap folyamán.

Húsvét vigíliáját hajnali 4:30-kor kezdjük még sötétben, a tűzszenteléssel. Ministráns próba nagyszombat délelőtt 11 órakor.

Húsvétvasárnap, a hajnali feltámadási vigilia után a 8 órás szentmise nem lesz. 10 órakor családos ünnepi szentmise lesz, és este 19:30-ra is várjuk a híveket misére.

1% A JEZSUITA KÜLDETÉSRE

Napokon belül elérhetővé válnak a NAV eSZJA oldalán az adóbevallás tervezetek.  Kérjük, hogy tervezetének elfogadásakor rendelkezzen adója 1%-áról a Jézus Társasága Alapítvány javára!  Ez akkor is fontos, ha adója egész picinyke is. 

Adószám: 18064333-2-42

Köszönjük, hogy tudatos rendelkezésével is hozzájárul a jezsuita kezdeményezések megvalósításához.  https://jezsuita.hu/jezus-tarsasaga-alapitvany-1-szazalek/

PÁPALÁTOGATÁS és SZENTSÉGIMÁDÁS – ÁPRILIS 23-30.

Elindult a pápalátogatás honlapja: https://ferenc2023.hu/

15 és 25 év közötti fiatalok egyházmegyénkből is eljuthatnak a szombati ifjúsági találkozóra Budapestre, ahol a Szentatyával is találkozhatnak. Részletek az Ifjúságpasztorációs Iroda facebook oldalán.

A pápai látogatás kapcsán templomunkban a szegedi folyamatos szentségimádó csoport együtt szervezésével, egy hetes folyamatos szentségimádásra lesz alkalom, készítve szívünket Isten kegyelmére és hogy az Úr irányítsa Ferenc pápát szolgálatában Isten nagyobb dicsőségére! 

Egyben már tervezzük a budapesti közös utazást a vasárnapi pápai szentmisére amire legkésőbb reggel 8:15-re oda kell érnünk a Kossuth Lajos térre. Részletek hamarosan.

LACI ATYA SZOLGÁLATAI

A héten indult útjának az Ignác, hova sietsz? azaz IHS című vetélkedő aminek egyik főszervezője és programozója Laci atya. A vetélkedő első fordulóján, amin az internet segítségével bárhonnan részt lehet venni, három korosztályban összesen több mint 700 játékos versenyez ezen a héten. További ismertető: https://ihs.jezsuita.hu/index.html 

VÁLTOZTAK A STÓLADÍJAK

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia döntése alapján változnak a szentmisékért, esküvőkért, temetésekért, stb. elkérhető adományok maximuma. Ez alapján templomunkban a szentmise szándékért – orgonás és csendes mise esetén egyaránt –
2 000 Ft adományt javaslunk. Az adományozó adhat ennél többet is, de továbbra is vállaljuk szentmise felajánlást adott szándékra akkor is, ha a szándékot kérőnek nincs lehetősége adományozásra. 

SZENTMISESZÁNDÉKOK

● Március 27. hétfő: 700 + József 

● Március 28. kedd: 700 + József 

● Március 29. szerda: 700 + Juray, Gunda, Király családok lü. 

● Március 30. csütörtök: 700 + István paptestvér lü. 

● Március 31. péntek: 700 Az Egyház és a Társaság szándéka, szükségletei 

● Április 1. szombat: 700 hálából a család egységéért; 1830 ++ Árpád és József 

● Április 2. vasárnap: 800 + édesanyáért; 1000 -.; 1930 -.

LITURGIKUS REND A HÉTEN 

* Márc. 27., Hétfő – Nagyböjti idő, 5. hét

 7:00 Szentmise; Szentségimádás egész nap és éjjel; 17:15 Rózsafüzér; 

* Márc. 28., Kedd – Nagyböjti idő, 5. hét 

–  7:00 Szentmise; 17:00 Szentségimádás éjfélig; 17:15 Rózsafüzér

* Márc. 29., Szerda – Nagyböjti idő, 5. hét 

– 7:00 Szentmise; 17:15 Rózsafüzér és Szent József imádság

* Márc. 30., Csütörtök Nagyböjti idő, 5. hét 

 –  7:00 Szentmise; Napközben szentségimádás;

* Márc. 31., Péntek – Nagyböjti idő, 5. hét 

–  6:45 Zsolozsma; 7:00 Szentmise; 17:15 Keresztút

* Ápr. 01., Szombat – Nagyböjti idő, 5. hét

–  7:00 Szentmise; 18:30 Előesti szentmise

* Ápr. 02., Vasárnap – Nagyböjt 6. vasárnapja – Virágvasárnap 

–  8:00 Szentmise;  10:00 Szentmise; 18:30 Szentségimádás; 19:30 Szentmise

CSOPORTJAINK és ÁLLANDÓ PROGRAMJAINK

Karitász csoport (megújulást keresünk) * Szent Mónika csoport (hétfő du.) * Szemlélődő csoport (hétfő du.) * Keresztény Élet Közössége (1. és 3. hétfő du.) * Szent József nyitott műhelye (hétfő este) * Gerinctorna csoport (kedd. du.) * Egyetemista hittancsoport (kedd este) * Fiatalok templomi szkólája (kedd este) * Dolgozó fiatalok csoportja (csütörtök du.) * Meditációs csoportok (csütörtök reggel, péntek reggel) * Bevezetés a Jézus-imába (péntek du.) * Család Csoport (péntek este) * Szent Zita csoport (takarítás és tea, péntek reggel) * Rózsafüzér társulat (hétfő-kedd-szerda du., titokcsere első szombaton) * Kisgyermekes családok szentmiséje (vasárnap 10).

Továbbá helyet kap nálunk: Missa Latina, Szeged (vasárnap du.) * Anonim Alkoholisták klubja (szerda du.) * Biokertészek csoportja * és a Solis Consort Régizenei Együttes is.

További információkat a csoportokról a honlapunkon és a templom hirdetőn lehet találni.