Kedves Testvérek! Nagylelkű és önzetlen hozzáállásuk Egyházunk, templomunk ügyéhez, minden külső, a világban tapasztalt nehéz körülmény ellenére is vigasztalás és remény jelent a folytatáshoz. „Nem az adomány (önkéntes munka, részvétel a közösségben, anyagiak) a fontos…., hanem inkább a gyümölcse, amelyet majd bőségesen javatokra írnak.” (Fil 4, 18a) Isten fizesse meg Testvéreink elkötelezett bekapcsolódását és támogató adományait! Jóllehet az első megelőzi a másodikat, de nem nélkülözhetjük anyagi felelősségvállalásukat sem! Ad multos annos!
2018 eseményei a szegedi Szent József templomban
Vasárnaponként csendes adoráció ½ 7- ¼ 8-ig. Minden szerdán felnőtt katekézis (bibliaóra ill. imaiskola). Minden csütörtökön este ¾ 6 órakor szentségimádás népünkért, Egyházunkért. Októberben rózsafűzér aa szentmisék előtt, májusban és júniusban litánia.
Január
3. Egymillió csillag – akció – Karitász
6. Szentmise a doni katasztrófa áldozataiért
Házszentelések kérés alapján
7. Gyűjtés az Egyházmegye céljaira
Február
11. Betegek kenetének kiszolgáltatása
12 – 17.Imaszolgálat a Házasság Hete háttereként a templomi közösségek vezetésével, az esti szentmisék erre a szándékra ajánlása
15. Szabadegyetem – Dr. Zombori István, muzeológus, történetíró előadása a 34. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusról (Budapest 1938)
15. Mindennapok lelkigyakorlata csütörtök délutánonként
16. Keresztút Nagyböjt péntekjein a csoportok vezetésével (KÉK, Szent Mónika, Gerinctorna, Szemlélődő, Családcsoport, Szemlélődő, Karitász, UNUM)
18. Házassági jubileumok megáldása a 10 órás szentmisében. Az ½ 8-s szentmisét Ft. Dr. Benyik György teológai tanár mutatta be
25. Gyűjtés a katolikus iskolák javára
28. Face2face ifjúsági lelkigyakorlatos est
Március
3. Nagyböjti templomi lelkinap
4 – 11. Tartós élelmiszergyűjtés (Katolikus Karitász)
4. ½ 8-s szentmisét Ft. Forgó Miklós plébános mutatta be
11. az ½ 8-s szentmisét Ft. Veréb László spirituális mutatta be
18. az ½ 8-s szentmisét Fr. Bezzegh Kelemen ofm. mutatta be
19. Szent József ünnepe – Templombúcsú- Egész napos szentségimádás, Keresztút. Búcsúi szentmise főcelebránsa Ft. Szűcs Tibor vaskúti plébános, kisprépost, szónok Binszki József, Baja-belvárosi plébános volt.
22. Szabadegyetem – Dr. Bernáth András irodalomtörténész előadása: Shakespeare drámái a vallásossága
23. Díszítés-takarítás a húsvéti ünnepek előtt
25. Virágvasárnap -10 órai szentmisében hívek olvassák fel a Passiót.
25. G.B. Pergolesi, Stabat Mater (Haramza Klári és Molnár Eszter énekesek, Perneczky Balázs orgonaművész)
25. Gyűjtés szentföldi keresztények javára
Április
A nagyhét és Húsvét eseményei
8. Vasárnaponként este ½ 7-től 45 perces csendes szentségimádás
16. Kass, Biblia, Szentek – című kiállítás Nyilas Éva (KÉK) tárlatvezetésével
19. Szabadegyetem – Dr. Frauhammer Krisztina, néprajzkutató előadása: Eukarisztia a népi vallásosságban
22. P. Bellovics Gábor SJ. újmiséje
28. „Péter, János fussatok… – in fuga salus” – Húsvéti futás
Május
Májusi litánia az esti szentmisék előtt
6. Anyák napja – a 10 órai szentmisében köszöntjük az édesanyákat, nagymamákat – a Családi Csoport és a KÉK segítségével, vmt. Haramza Klári)
13. A Tiszavirág Közösség gyűjtése fogyatékkal élő fiatalok táboroztatására– (150.000 Ft)
11 – 19. V. Pünkösdi Kilenced: „Az égiekre irányuljon figyelmetek, ne a földiekre” – Aktív keresztény jelenlét a világban (Forgó Miklós plébános, Köllő Sándor egyetemi lelkész, Nagy Róbert plébános, Dr. Janes Zoltán plébános, Laczkó István, Dr. Liszkai Tamás teol. tanár, Serfőző Levente kat. helynök, teol. tanár. A szentmisékben szolgáló kórusokat csoportjaink a mise után agapén látták vendégül.
20. A Pünkösd esti szentmisét Dr. Janes Zoltán, zákányszéki plébános mondta.
24. Szabadegyetem – Prof. Dr. Nagy János, nyelvész előadása: Weöres Sándor vallásos költészete
Június
Jézus Szíve litánia az esti szentmisék előtt
2. Templomi zarándoklat Máriabesnyőre és Váci Hétkápolnához
8. Jézus Szentséges Szíve főünnepe. Felajánlás megújítása Jézus Szentséges Szívének.
10. Elsőáldozás
Augusztus
Gyűjtés a kárpátaljai Nagydobrony leégett imaháza és óvodája javára
A Karitász Csoport gyűjtése: iskolatáskák, tanszerek a tanév kezdéséhez
Szeptember
Zarándoklat Máriaradnára
Október
Szabadegyetem – Hit és Művészet I. – Brzózka Marek szobrászművész előadása
Gyűjtés a missziók javára
A ½ 8-s szentmisét Ft. Pálfai Zoltán makói plébános mutatja be
November
A hónapban minden hétköznapi szentmisét a közösség írásban jelzett elhunyt hozzátartozóiért ajánljuk fel
1. Mindenszentek ünnepe – Virrasztás a templomban – Ima a Belvárosi temetőben a jezsuita kriptánál
8. Szabadegyetem – Hit és Művészet II. – Pataki Ferenc festőművésszel
18. P. Elek László SJ. újmiséje
18. Gyűjtés a Katolikus Karitász javára. Erzsébet – kenyérosztás
24. Szentségimádáshoz Krisztus Király Ünnepének vigíliáján.
27. Mindennapok lelkigyakorlata (4 hetes)
December
1. Gyógyítók szentmiséje – jubileumi: 25. alkalom – P. Bohán Béla SJ.
1. Adventi koszorú készítés családok részvételével
2. Városi ifjúsági szentmise templomunkban,
3. Roráte szetmisék, utána agapé a templomi csoportok szervezésében
Advent péntekjein gregorián énekszolgálat
8. Lelkinap
9. A ½ 8-s szentmise Fr. Zatykó László ofm.
13. Szabadegyetem – Hit és Művészet III. Sonkodi Rita DLA festőművész előadása
15. P. Vizi Elemér SJ provinciális vizitációja
16. A fél 8-as szentmisét Ft. Keserű György piarista atya mutatta be
17. A Bartók Női Kar Adventi koncertje
22. Díszítő – takarító nap – új karácsonyfaégők, megújult betlehem
23. A fél 8-as szentmisét Ft. Kopasz István Zsombó- Üllési plébános mutatta be
Önkénteseink – Csoportvezetőink
Köszönet csoportvezetőinknek, önkénteseinknek, akik templomi szolgálatunk emberi lapja, nélkülük aligha lehetnénk törekvéseinkben a belváros lelki klinikája.
KÉK: Szeredi Éva; Szemlélődő csoport: Justinné Géczy Ágnes, Szent Mónika Csoport: Patakiné Tóth Katalin, Rózsafüzér társulat: Borcsiczky Ágnes, Gerinctorna Csoport: Dr. Jóriné Dr. Csík Vera, Fiatal Dolgozók: Haramza Klári, Szmeskó Gábor, Családi Csoport: Dr. Frauhammer Krisztina, Bak Krisztina, Rendházi szemlélődők. Veres Károly, Karitász Csoport: Bérdiné Klára
A mindennapi liturgikus szolgálat mellett, lelkiségi közösségeink, katekéziseink, a lelkivezetés képezik jezsuita munkánk gerincét. Csoportjaink működése jelzi, van igény jezsuita jelenlétünkre, mely igen törékeny és fogyatékos.
Önkénteseink listája igen hosszú: takarítók, díszítők, „mosónők”, sekrestyések, irodisták, a liturgiában segédkezők, a karitatív munka, a faliújság szerkesztők. Munkájuk oly természetes, hogy csak néha köszönjük meg; de az elvégzett feladatok hiányából rögtön érzékelnénk mit is jelent valójában tevékenységük. Felsorolásukra, nagy számuk miatt itt nincs lehetőségünk; korábbi Értesítő-inkben igyekeztünk megnevezni őket. Az állandó szolgálat mellett vannak időszaki, alkalmi munkát végző Testvérek: énekesek, felolvasók, az agapé előkészítésében résztvevők.
Kérjük, becsüljék meg munkájukat azzal is, hogy komolyan felvetik önmagukban a bekapcsolódás lehetőségét tevékenységeinkbe és közösségeinkbe.
Elvégzett és tervezett felújítási munkák – 2018
Felújítási munkák az elmúlt félévben – Köszönjük a Testvérek nagylelkű adományait! Szőnyegek, ülőpárnák tisztítása; A Szent Ignác kápolna részleges megújítása – a kápolnába is nyíló WC szeparálása; Kerti pad beszerzése; A hittanteremben vakolatjavítás, szúnyoghálók felszerelése, ajtófelújítás; Oldalhajók felülvilágító-cserék befejezése (az utolsó kettő a hat közül); Hiánypótló villanyszerelés a gyóntatószékeknél (a földelés hiányzott); Klímaberendezések beszerelése. Vakolatjavítási munkák. Terveink: kamerarendszer kiegészítése, korszerűsítése, a vetítés korszerűsítése.
Anyagi beszámoló – 2018
Havi lebontásban már eljutott Testvéreinkhez templomunk anyagi állapota: bevételeink és kiadásaink összegei. Ezen összesítő számok, a december 15.-i zárás miatt, és más okok miatt (pl. kintlévőségek), nem hajszálpontosak. KIADÁSOK: Rezsi: 1.231.700; bérjellegű: 2.116.800; liturgikus anyag: 64.600; virág: 83.000; posta: 13.500; irodaszer: 43.900; fénymásoló: 81.300; telefon: 76. 400; karbantart anyag; 64.000; banki ktg: 41.300; Újság: 76.400; élelem a programokhoz: 153.600; zarándoklatok támogatása: 80.500; Összesen: 4.127.000. + Egyszeri kiadások: 4.085.600 (Ebben a klímaberendezés: 2.664.460. Ft.) + Egyházmegyének utalás: 455.000; + Bús Ház támogatása (a lelkipásztorok után): 3.600.000 Ft.= 12.267.600. Ft.
BEVÉTELEK: Perselypénz: 5.252.195; Karitász persely: 140.530; Újságpénz: 243 750; Támogatás a Bús Pater Háztól: 2.920.000; Szent József adományjegy: 858.800; Adományok magánszemélytől utalással: 90.000; Miseszándékok: 649.500; Közös miseszándékok (borítékos adományok): 257.000; Bérleti díj (parkoló) 816.533; Remény Háza-rezsi díj: 15 290; Zarándoklat hívek befizetései: 300.000; Bevétel mindösszesen: 11.543.598 Ft.
A kiadás és bevétel különbsége 724.002 Ft., tartalékból fedezve.
A Karitász perselyből (140.530 Ft.) kisebb nagyobb támogatást nyújtottunk rászoruló testvéreinknek: néhány száz forinttól, max. 30 eFt.-ig, mely személyekre lebontott kimutatása az irodán megtalálható (fiatal családosok, tanuló és/vagy kiskeresetű, vagy szociális segélyen élő testvéreink). Ezúton mondunk köszönetet Testvéreink nagylelkűségéért, – példásnak látjuk – mely lehetővé teszi templomunk működését és a javítási, felújítási munkák elvégzését, rászoruló Testvéreink támogatását. Isten fizesse meg!
Szent József Római Katolikus Jezsuita Templom
H-6722 Szeged, Dáni János utca 3. Tel/Fax: 06-62-426-590
E-mail: [email protected]; www.sztjozsef.hu;
Facebook: www.facebook.com/SztJozsefSzeged
Iroda: hétfő – péntek: 900–1200
Szentmisék rendje: Vasárnap: 800; 1000; 1930; Hétköznap: 700, 1830.
Gyóntatás: a szentmisék alatt, vagy egyéni egyeztetéssel
Lelkipásztori beszélgetés: ha lehetséges, előzetes időpont-egyeztetéssel.
Bankszámlaszám: 11100104-92104941-37000004