Kedves Testvérek!
Nagylelkű és önzetlen hozzáállásuk Egyházunk, templomunk ügyéhez, minden külső, a világban tapasztalt nehéz körülmény ellenére is vigasztalást és reményt jelent a folytatáshoz. Szent Pál filippiekhez írt levelének idézete spirituális hátteret ad mindehhez: „Nem az adomány (legyen a munka, részvétel, anyagiak) fontos…., hanem inkább a gyümölcse, amelyet majd bőségesen javatokra írnak.” (Fil 4, 18a)
Megértük az új esztendőt, magunk mögött hagyva az egy évvel ezelőtti jövőt. Milyennek láttuk akkor a mostani jelenünket? Érdemes felidézni akkori érzéseinket, gondolatainkat, bíztunk-e Isten irgalmában? Kezébe helyeztük-e akkori jelenünket és mostani jelenünket, az akkori jövőt?
„Dicsőség a magasságban Istennek és békesség a jóakaratú embereknek!”
Hálát adunk csoportjainkért, önkénteseinkért, az eseményekért, az újdonságokért, a megtett útért. Életet, lehetőséget kaptunk, melyet igyekeztünk megragadni és Istenben élve kibontakoztatni.
Néhány olyan pillanatot idézünk fel templomunk életéből, melyek kirajzolják az elmúlt esztendőt közösségünkben, köszönetet mondunk önkénteseinknek, felidézzük az elvégzett fenntartási munkáinkat, ill. anyagi helyzetünket ismertetjük röviden.
Templomi események – 2017
Január
6. Vízkereszt ünnepe, a házszentelések kezdete.
7. Szentmise a doni katasztrófa áldozataiért.
18. Ökumenikus istentisztelet templomunkban, utána agapé. Igét hirdetett Nt. Kereskényi Sándor, ref. lelkipásztor.
Elhunyt Herczeg László testvérünk – Laci bácsi hűséges, több évtizedes önkéntes munkájával, ragaszkodásával templomunkhoz, jó és követendő példa mindannyiunk számára.
Február
12. A betegek szentségének kiszolgáltatása.
12. – 19. Imaszolgálat a Házasság Hete háttereként a templomi közösségek vezetésével.
19. Házasságok megáldása – február 19-én, a délelőtt 10 órás szentmisén, akik 5, 10, etc, 25…50, 60 éve kötöttek házasságot.
23. Szabadegyetem – A Modern Ember – „A modern család” (Dr. Tóth János, SZTE docens).
Március
Mindennapok lelkigyakorlata a nagyböjt folyamán – Keresztút péntekenként csoportjaink vezetésével.
16. Szabadegyetem – A Modern Ember – „A modern ember hite és hitetlensége” – (Dr. Benyik György).
19. Templombúcsú Szent József ünnepén. A szentmisét Mons. Kondé Lajos, nagyprépost, esperes plébános mutatta be. Közreműködött Perneczky Balázs orgonaművész és a Szent József kórus, Balázs Szilvia vezényletével. Önkéntesink ebédje.
20. Kövesdi Lajos gyászmiséje.
Április
1. Lelkinap.
15. Feltámadási liturgia – ebben az évben szombat este.
Május
18. Szabadegyetem – A Modern Ember – „A modern ember pszichéje” – (Dr. Andó Bálint és Dr. Domján Nóra, pszichológusok).
20 . Zarándoklat Doroszlóra.
21. In fuga salus – „Péter, János fussatok…” – a Párbeszéd közösség futóversenye.
– Tiszavirág egyesület gyűjtése értelmileg akadályozott fiatalok táboroztatására.
25. Szabadegyetem – A Modern Ember – „A modern ember kialakulása a történelemben” (Dr. Pelyach István történész – SZTE).
26. Pünkösdi kilenced– június 3 – 5. – „Mire indítja a Lélek ma az Egyházat” – kihívások, válaszok. Az elmélkedéseket: Petrovich László SJ., P. Szabó Ferenc SJ., Pálfai Zoltán plébános, P. Vizi Elemér SJ., P. Horváth Ferenc SJ., P. Sajgó Szabolcs SJ.
Június
4. Pünkösdvasárnap – Bérmálás – Bába Eszter, Kiss Borbála, Komáromi Lilla, Szlanka Anna, Demeter Richárd.
15. Film Szent Ignác életéről a Belvárosi moziban. Beszélgetés P. Vizi Elemér SJ provinciálissal és Hajnal Gergely televíziós szerkesztővel. Koordinátor: Dr. Salamon András.
18. A 10 órás szentmisében templomi közösségünk felajánlása Jézus Szent Szívének megújítása.
Július
Elkészült a padfűtés – pályázati pénzből és a Testvérek nagylelkűségéből
Augusztus
Karitász csoportunk sérült fiatalokat üdültet a Balaton mellett.
Elkészült a templom északi oldalhajójának alap megerősítése – a munkát két nap alatt végezte el egy orosházi vállalkozás. A munkadíj cc. 1,2 MFt, melyet a Provincia nagylelkűsége fedezett.
Szeptember
21. A KÉK Csoport szentségimádása – Szeptember hónaptól minden hónap 3. csütörtökén a csoportok vezetésével szentségimádás: felkészülés az Eucharisztikus Kongresszusra.
24 . Saju George SJ. – indiai jezsuita előadása: Kereszténység indiai kontextusban. Az esti fél 8-as órai szentmisét Pálfai Zoltán atya mutatja be.
30. Zarándoklat Hajósra és Kalocsára.
Október
Október havi rózsafüzér minden hétköznap este a szentmise előtt ¾ 6 órától – a szerdi rózsafüzért Európa megújulásáért ajánlottuk fel.
2. KÉK – Nyílt napok (November 6. és december 4.).
18. Szentségimádás: felkészülés az Eucharisztikus Kongresszusra. (Karitász csoport).
19. Szabadegyetem – Talentumok – Dr. Rónaszéki Tamás hegedűművész, karnagy.
29. Az esti ½ 8 órai szentmisét Dr. Thorday Attila teol. tanár, plébános mutatta be.
November
Esti szentmisék felajánlása elhunyt testvéreinkért.
1. Mindenszentek: Templomi „virrasztás” 9 – 18 óra között. 15 órakor ima a templomunk halottainkért, lelkipásztorainkért a Belvárosi temetőben a jezsuita síroknál.
15. Face2Face – ifjúsági imaóra. Vezeti Pálfai atya. Az Egyetemi Lelkészség programja templomunkban.
6. Szentségimádás. Felkészülés az Eucharisztikus Kongresszusra / Szent Mónika csoport/.
19. Karitászunk „Erzsébet kenyere” akciója.
28. Szabadegyetem – Talentumok – Dr. Iancu Laura néprajzkutató, JA – díjas költő.
– Mindennapok lelkigyakorlatának kezdete.
December
2. Gyógyítók szentmiséje, melyetP. Illés Albert SJ. mutatott be, közreműködött Altorjay Tamás operaénekes és Perneczky Balázs orgonaművész.
– Koszorú készítés a rendház alagsorában.
3. A 10 órai szentmisét P. Koronkai Zoltán SJ. mutatta be.
– A Karitász „1 millió csillag” akciója.
4. Roráté szentmisék után agapé a csoportok rendezésében.
– városi ifjúsági szentmise: Kopasz István.
10. Lelkigyakorlatos beszéd a fél 8-as szentmisén – Veréb László spirituális.
13. Face2Face – szentségimádás Taizé-i imaóra keretében.
17. Jótékonysági süteményvásár a Karitász szolgálat javára.
18. Szabadegyetem – Talentumok – Ördögh István súlyemelő, edző.
21. Szentségimádás – Felkészülés az Eucharisztikus Kongresszusra.
22.Takarítás, díszítés a templomban – csak bátraknak.
– A Bartók Nőikar adventvégi koncertje.
24. „Adventből Karácsonyba” – áhítat fiataljaink közreműködésével.
Önkénteseink – Csoportvezetőink
Köszönet csoportvezetőinknek, önkénteseinknek, akik templomi szolgálatunk emberi lapja, nélkülük aligha lehetnénk törekvéseinkben a belváros lelki klinikája.
KÉK: Szeredi Éva, Nyilas Éva; Szemlélődő csoport: Kaposváriné Vass Kata, Szent Mónika Csoport: Patakiné Tóth Katalin, Rózsafüzér társulat: Borcsiczky Ágnes, Gerinctorna Csoport: Dr. Jóriné Dr. Csík Vera, Másfél óra együtt: Dr. Rónaszéki Benedek, Családi Csoport: Dr. Frauhammer Krisztina, Bak Krisztina, Rendházi szemlélődők. Veres Károly, Karitász Csoport: Bérdiné Klára
A mindennapi liturgikus szolgálat mellett, lelkiségi közösségeink, katekéziseink, a lelkivezetés képezik jezsuita munkánk gerincét. Csoportjaink működése jelzi, van igény jezsuita jelenlétünkre, jóllehet az igen törékeny és fogyatékos.
Önkénteseink listája igen hosszú: takarítók, díszítők, „mosónők”, sekrestyések, irodisták, a liturgiában segédkezők, a karitatív munka, a faliújság szerkesztők. Munkájukra csak időnként csodálkozunk rá; de az elvégzett feladatok hiányából rögtön érzékelnénk mit is jelent valójában tevékenységük.
Felsorolásukra, nagy számuk miatt itt nincs lehetőségünk; korábbi Értesítő-inkben igyekeztünk megnevezni őket. Az állandó szolgálat mellett vannak időszaki, alkalmi munkát végző Testvérek: énekesek, felolvasók, az agapé előkészítésében résztvevők.
Kérjük, becsüljék meg munkájukat azzal is, hogy komolyan felvetik önmagukban a bekapcsolódás lehetőségét tevékenységeinkbe és közösségeinkbe.
Templomi munkák – 2017
Az elmúlt évben lehetőségünk nyílt a korábban elkezdett templomi felújítás folytatására, sor került a szentély festésére.
Elkészült a padfűtés, mely ugyan nem oldotta meg a templomunk fűtését, de elviselhetővé teszi a belső hőmérsékletet, nagyobb lehetőségünk nyílik az odafigyelésre.
A mellékhajó süllyedésének problematikája, mely sok aggodalomra adott okot az elmúlt 25 esztendőben, egyelőre megnyugtatóan rendeződött az alapfalak megerősítésével. A két lehetséges műszaki megoldás közül az olcsóbb választásával, a provincia hozzájárulásával néhány nap alatt elkészült.
A korábbi évben kialakított új hangosítási rendszert kiegészítve a kóruson is hangszórókat helyeztünk el.
Apró esztétikai változtatásnak tűnő, de a használatban lényegi, a szentélyben található papi székek újra kárpitozása és strukturális megerősítése.
Terveink szerint folytatódik az állagmegóvás és lassú, de következetes tervezéssel a teljes rekonstrukció lehetőségét igyekszünk kidolgozni. Rövidebb távon a szellőztetés és a nyári hűtés kialakítását tervezzük.
Anyagi beszámoló – 2017
Havi lebontásban már eljutott Testvéreinkhez templomunk anyagi állapota – bevételeink és kiadásaink. Az összesítő számok, a december 15.-i zárás miatt, és más okok miatt, nem hajszálpontosak. – 1. Bevételeink: 11. 363. 430 Ft Hívektől (persely, adományjegy, utalás, miseszándékok) 7.080.870 Ft a bevételek 64%-a. A jezsuita rendtől (Bús Ház, 1%): 2.550.000 Ft, a bevételek 22 % -a. Bérlet, rezsi térítés: 1.547.140 Ft a bevételek 14 % – a
– 2. Kiadások: 9. 900. 450 Ft Rezsi: 1 532 350 Ft, a kiadások 15,5 %-a. Ismétlődő kiadások (illetmény jellegű kiadások): 2 546 200 Ft a kiadások – 26%-a. Egyszeri kiadások (ostya, bor, iroda, felújítások felújítási anyagok, élelmiszer, stb.): 1.755 900 Ft a kiadások – 17,7 %-a. Bús Háznak illetmény: 3 600 000 Ft a kiadások – 36,4 %. Zarándoklat támogatása: 71 000 Ft a kiadások–0,7%. Központi gyűjtések (MKPK): 395 000 Ft a kiadások 4%.
Szent József Adományjegy: A Testvérek nagylelkűségét igazolja vissza a templom megújításáért kezdeményezett adományjegy jegyzése. Hálásan köszönjük, hogy továbbra is számíthatunk az önzetlen adományaikra! A felújítási munkáinkat az önkéntes adományok teszik lehetővé és biztosítják annak folytonosságát. Mint látják a számokból, ez bevételeink 64 %.
„Annak pedig, aki bennünk működő erővel mindent megtehet azon felül is, amit mi kérünk vagy megértünk, legyen dicsőség az Egyházban és Jézus Krisztusban minden nemzedéken át, örökkön-örökké! Ámen.” (Ef 3, 20-21)
Szent József Római Katolikus Jezsuita Templom
H-6722 Szeged, Dáni János utca 3. Tel/Fax: 06-62-426-590
E-mail: [email protected]; www.sztjozsef.hu;
Facebook: www.facebook.com/SztJozsefSzeged
Iroda: hétfő – péntek: 900–1200
Szentmisék rendje: Vasárnap: 800; 1000; 1930; Hétköznap: 700, 1830.
Gyóntatás: a szentmisék alatt, vagy egyéni egyeztetéssel
Lelkipásztori beszélgetés: ha lehetséges, előzetes időpont-egyeztetéssel.
Bankszámlaszám: 11100104-92104941-37000004