Éves beszámoló

KEDVES TESTVÉREINK!  

Hálás szívvel köszönjük meg Testvéreink, az elmúlt esztendőben tapasztalt nagylelkű és önzetlen hozzáállását templomunk ügyéhez, mely a számunkra a kézzelfoghatóvá váló krisztusi ügy. 

A menekültek áradata emlékeztet minket: csak átmenő vándorok vagyunk e földön, akik új hazát és új földet keresnek, ahol megvalósul a szívünkbe írt kölcsönösség és tisztaság vágya, amely azonban már itt is van, ugyan fogyatékosan és csírájában, de valóságosan és kézzel foghatóan. 

Templomi életünk gerincét jelentik a lelkiségi csoportok és önkéntes munkatársaink. Közösségünk bennük, munkájukban él láthatóbban és teljesebben, innen indulnak ki a tevékenységek, a szolgálatok, ide várunk minden templomunkhoz csatlakozó, jó szándékú embert. 

A közösségi élet koordinálása a csoportvezetői fórumon történik, ahol általában egy hónapra előre tervezünk, és a munkát elosztjuk, és innen indul ki a kezdeményezések nagy része is.

Templomunk lelkipásztori ellátása az elmúlt esztendőben veszélybe került, de hála a Gondviselésnek, jezsuita közösségünk új taggal gyarapodott. Kérjük testvéreink imáit és munkáját, hogy szolgálatunkat Istennek tetszően, megújuló életszentségben láthassuk el.

Isten irgalmára szorulunk; legyen a visszatekintés mély élményszerű átélése Isten szerető hívásának, irgalmas nagylelkűségének, hogy lendületet és lelkesedést érezhessünk, mely kitartó és találékony szolgálatra hív mindannyiunkat az új esztendőben is.   

ESEMÉNYEK 2015 –BEN

JANUÁR

– Egyetemes imahét alkalma templomunkban

FEBRUÁR

8. Betegek kenetének kiszolgáltatása

9-14. Házasság Hete – templomunkban imaháttér a családokért

15. Házassági jubileumok megáldása

21. Forrai Tamás SJ provinciális találkozása a csoportvezetőkkel

MÁRCIUS 

10. -5 hétig Mindennapok lelkigyakorlata

11. Hitvalló költők – művészek: Lackfi János

14. KÉK lelki nap

15. Gyűjtés Kárpátalja javára

21. A templomi közösség lelki napja (szervező: Családi csoport)

22. Templomunk búcsúja – Ft. Veréb László

20-22. Templomi lelkigyakorlat

– Nagyböjti péntekek – Keresztút a csoportok vezetésével

– Nagyhét: (a hivatalos liturgikus eseményeken kívül)

– Nagycsütörtök: közösségi virrasztás a szent mise után, Szt. János evangélium olvasásával

– Nagypéntek: az esti szertartásban a Liszt Ferenc Kórus énekel

– Húsvét vigíliája – felnőtt kereszteléssel

ÁPRILIS

15. Hitvalló költők – művészek sorozat: Vendég Czakó Gábor költő

MÁJUS

– Májusi litániák

15-23. Pünkösdi kilenced: mottó: Szerzetesség – Isten ajándéka az Egyháznak. Bemutatkoztak: ferencesek, domonkosok, piaristák, Boldogasszony nővérek, jezsuiták, minoriták. A szentmisék alatt kórusok szolgáltak, utána agapé volt a csoportok szervezésében.

20. P. Henri Boulad SJ előadása: Anti-Destiny

24. Bérmálás a Dómban – a templomunkban felkészült 7 fiatal részesült a bérmálás szentségében

30. Zarándoklat Máriagyűdre

JÚNIUS

1. Imaalkalom a templom közösségéért (a Taizé-i és a KÉK csoport szervezésében)

10-12. Csoportvezetők lelkigyakorlata Makón (vezeti P. Hess István SJ)

JÚLIUS

25. Szent Ignác nap – vendég P. Horváth Árpád SJ

31. P. Deák Ferenc SJ pappá szentelésének 60. évfordulójának ünneplése az esti szentmisén, utána agapé

AUGUSZTUS

27-30. között 72 órás szentségimádás a Dómban – a Szent Mónika csoport 1 órát vállalt

SZEPTEMBER

6. Iskolások megáldása

20. P. Illés Albert SJ érkezik a szegedi rendházba és templomi közösségbe

– P. Deák Ferenc SJ köszöntése 90. születésnapja alkalmából

– Ifjúsági mise, miséző Pálfai Zoltán atya

OKTÓBER

3. Biciklitúra Tiszaszigetre

4. Igények felmérése Süveges Gergővel

4. 19.30 Ifjúsági mise, miséző Dr. Liszkai Tamás atya

10. Zarándoklat Mátraverebély – Szentkútra

18. Ifjúsági mise, miséző Keserű György SP

– Októberi szerdákon – Rózsafüzér imádság üldözöttekért, a menekültválság emberséges kezeléséért és a tényleges és megnyugtató megoldásért

– Tanszer gyűjtés a dévai gyerekek javára

NOVEMBER 

1. Mindenszentek Ima elhunyt jezsuitákért a Belvárosi temetőben a jezsuita sírnál

Csendes ima, mécses gyújtási lehetőség a templomban

14. P. Bús Jakab SJ halálának 80. évfordulója alkalmából sírhelyének felkeresése a Dóm kriptájában

18. Hitvalló művészek – Dávid Katalin előadása. Címe: A kereszténység és az európai kultúra

21. Adventi koszorúkészítés

22. Erzsébet kenyér osztás a Karitász rendezésében

Ifjúsági mise, miséző P. Koronkai Zoltán SJ

28. Gyógyítók szentmiséje, miséző P. Illés Albert SJ – k özreműködik Gyimesi Kálmán operaénekes és Perneczky Balázs orgonaművész

29. Városi ifjúsági szentmise Advent I. vasárnapján, miséző Dr. Thorday Attila atya

– Roráte szentmisék, utána a csoportok által készített agapé

– November 30.-tól 4 héten át „Mindennapok lelkigyakorlata”

DECEMBER

5. Dr. Hencz Péter előadása: 75 éve nyílt meg a Magyar Királyi Horthy Miklós Tudományegyetem Szegeden

6. Ifjúsági mise, miséző P. Veréb László spirituális

13. Elsőáldozók bemutatása – 6 fiatal

– Jótékonysági vásár a hittan teremben

– Süteménykóstoló és recept csere

19. Lelki nap

20. Ifjúsági mise, miséző Fr. Zatykó László OFM

HALOTTAINK

Az elmúlt esztendőben négy, templomunkért sokat tevő testvérünktől vettünk ideiglenes búcsút és nyertünk bennük pártfogókat templomi közösségünk számára.

Fóhszné Erzsike, aki több évtizedes sekrestyési szolgálat után vonult nyugdíjba és rövidesen, egy balesetből kiindulva szervezete rohamosan gyengült. 

Kovács Zsuzsa Testvérünk, aktív sekrestyéseink egyike – egyik pillanatról a másikra legyengülve költözött Istenhez. A Szent Mónika Közösség alapítója és vezetője volt. 

P. Somfai Béla SJ., aki közel 2 évtizeden át segített ki templomunkban tanítási szolgálata mellett. Sokak lelki atyja és segítője volt. 

Fr. Feigl Rudolf jezsuita testvér, aki szent kísérletként, idő korában települt vissza Szegedre, – talán az utolsók egyike, aki templomunkban még ministránsokkal foglalkozott, de végül is Kanadában hunyt el.

Köszönjük Istennek és Isen atyai szeretető irgalmába ajánljuk Őket! R.I.P.

BEFEJEZETT TEMPLOMI MUNKÁK

Ez évben a tavalyi általános felülvizsgálatot kisebb munkák követték. Gondnokunk, Király Imre, aki ez évtől dolgozik a szegedi jezsuita intézményekben, felújította a padokat. A templomi ajtók új festést – új színt kaptak. Gondnokunk a betlehemi tartozékokat megerősítette és átfestette. 

Néhány évtizedes bezártság után kinyitottunk néhány ablakot a mellékhajók felett; egyet a gyóntató folyósón, ill. a Szent Ignác kápolnában. A fény növelése és a téli huzatok megszüntetése érdekében a hűtőberendezéseket leszereltettük az ablakból, ill. a világításrendszer gazdaságosabbá tételét biztosító lámpatestek felszerelését befejeztük.

A meglévőkből néhányat: a sekrestyében és a Teréz oltárnál középen, valamint a kórus feletti helységben új kerettel és fényt jobban áteresztő – polikarbonáttal fedtünk be. 

A provinciai keretből folyosói ajtót nyitottunk a raktárba, valamint a rendház felé eső udvari épület teteje rendezésre került, egy törött gerendát kicseréltettünk, kisebb vizesedési forrásokat megszüntettünk. 

Új karácsonyfatartókat készíttetünk.

Terveink között szerepel a templomi oszlopok lambéria burkolatának bontása. 

Az épület nagyobb, munkái még váratnak magukra: süllyedés megállítása, vizesedést megszüntetése, nagyobb elektromos felújítás, a padozat süllyedésének korrigálása, festés. 

PÁLYÁZAT 2015/2016

„Hidak és hálók – nemzedékek együttműködése” címmel benyújtott pályázat a 2015 szeptemberében 750.000 Ft-ot nyert meg a pályázat. Eddig megvalósult programok: Október 10.  Zarándoklat Mátraverebély- Szentkútra – az autóbusz költségeinek részét a pályázati pénzből fedeztük. November 18. Dávid Katalin meghívása November 21. adventi koszorúkészítés. Adventi reggelik támogatása. Receptcsere, rászorulók megsegítése.

Tervek: Kiállítás megszervezése: (pontos hirdetése január hónap folyamán).

  • Fotó és rajz pályázat meghirdetése (ami majd a nagyhéten kerül lezárásra), témája a kereszt és a keresztút 

– Január 16. – csapatépítő tréning – a Gál Ferenc Főiskola tanárának vezetésével a templom munkatársai számára 

– Február 11. a betegek világnapján ellátogatunk a Harmat utcai idősek otthonába, ahol ünnepi programmal köszöntjük az időseket, (önköltséges)

– Húsvéti alkotó foglalkozás a nagyhéten: tojásfestés, húsvéti díszek készítése. A karitász és az agyagos utcai fogyatékossággal élők részvételével

– Lelkigyakorlat a templom munkatársai számára – szállásköltség. Anyák napi köszöntés családi áldással a május elsejei 10 órás ünnepi szentmise után.

– III. Pünkösdi Kilenced agapéinak támogatása. 

– Tárgyi eszközök megvásárlására: projektor, vetítővászon, robotgép összesen.  /Felelősök: Szerediné Rugási Éva, Feje Krisztina/

ANYAGI BESZÁMOLÓ

Havi lebontásban már eljutott Testvéreinkhez templomunk anyagi állapota – bevételeink és kiadásaink.  Az összesítő számok, a december 15.-i zárás miatt, és más okok miatt, nem hajszálpontosak.

BEVÉTELEK (eFt): Éves összesen: Perselypénz 4337,5;  Adomány magánszemélyektől 539,9; Miseszándékokra adomány 573,8;  JTA 1% 250,0; Bérbeadás bevétele 725,6; Támogatás a Bús Pater Háztól: 3200,0;  Összesen: 6426,8;

KIADÁSOK (eFt): Áram 527,8; Gáz895,1; Víz169,9; Telefon 105,8; Kéményseprés 17,3; Szemétdíj (nem teljes évi) 3,7; Rezsi összesen 1719,9; Zenei szolgálat  657,5; Gondnoki bér arányos része  913,6;  Liturgikus anyagok, virág 227,6; Takarítóanyag, háztartás 83,2; Irodai költségek 240,1; Élelem  231,1; Banki költségek 57,3; Ingatlan biztosítása 65,9; Karbantartási anyagok 189,9; Újság 40,0; Nagyobb egyszeri költségek összesen1277,3; Továbbutalt összegek meghatározott célokra 419,0; Kiadás összesen: 6302,2; 1,5 fő fizetése a Bús Ház felé 3600,0; 

Szent József Adományjegy: A testvérek nagylelkűségét igazolja vissza a templom megújításáért kezdeményezett adományjegy jegyzése. Köszönjük, hogy továbbra is számíthatunk az önzetlen adakozásra, akkor ez a beruházás is megvalósulhat.